A gyorsulás oka elsősorban az élelmiszerek és az alkoholmentes italok árának emelkedése. Piaci elemzők szerint az infláció mérsékelt emelkedése a következö hónapokban is folytatódik.
Az év elején a mutató általában egy-két százalékkal volt a nulla felett, majd júniusban nulla százalékos volt.
Az infláció mérsékelt növekedésnek indult, de még messze van a cseh jegybank által kitüzött mintegy 2 százaléktól - mondta mondta Petr Dufek, a CSOB bank elemzője.
Radimír Jác, a Generali PPF Asset Mangement főelemzője szerint a jegybanknak továbbra is fenn kell tartania beavatkozási politikáját a korona árfolyamába. A jegybank tavaly novemberben avatkozott be a korona árfolyamába a defláció veszélyére hivatkozva. Egy euró a korábbi 26 korona helyett azóta 27 koronába kerül.
A beavatkozási politikát fenn kell tartani, egészen addig, amíg az évi infláció nem mozog két százalék körül - mondta Radimír Jác.
A Cseh Nemzeti Bank tíz napja közölte, hogy a beavatkozás politikáját 2016 közepéig fenn kívánja tartani.
Legolvasottabb
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Íme a világ 10 legjobb városa 2026-ban, az első helyezett sokakat meglephet
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Puzsér Róbert a Nemzeti Meneten: Ha a Tisza győz, akkor is kemény polgári kontroll kell
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Meghalt Lőte Attila színművész
Új milliomosa lett hazánknak
Sorra mondják le az európai álomnyaralásokat, a luxushajók a Perzsa-öbölben rekedtek
Így fest közelnézetből a Tisza Nemzeti Menete - Képek