Az átlagos bankfiókok elég szűk időkeretben állnak az ügyfelek rendelkezésére, egyes speciális fiókok azonban tíz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen időpontokban is nyitva tartanak - derült ki éppen egy tucat bankot felölelő körkérdésünk nyomán.
A bankfiókokra jellemző, hogy munka- vagy másként üzleti időben, reggel 8-9 órától délután 16-17 óráig érhetők el. Ugyanakkor pénteken 14-15 óra után már nem könnyű nyitva tartó bankfiókot lelni. Számos bank a hét egy-egy napján úgynevezett hosszított - általában este 18 óráig tartó - nyitva tartással áll az ügyfelek rendelkezésére.
A lakossági ügyfelek sokszor csak ebédidejükben intézhetik bankügyeiket. Persze csak akkor, ha a bankfiók hasonló okból éppen nincs zárva. A budapesti fiókok ugyan nem zárnak be ebédidőben, de egyes kisebb településeken található - kis létszámmal dolgozó - fiókok igen. Az OTP Bank néhány vidéki fiókjánál például még létezik ilyen rendszer. A bank egyik Budapest közeli kisebb településen lévő fiókja délután 1 órakor lehúzza a rolót, majd fél egykor újra kinyit, csak hogy újabb fél óra elteltével, 14 órakor már be is zárjon. Igaz, a kis létszámú egységekben a háttérmunkát is el kell végezniük a dolgozóknak. A Raiffeisen Bankban ugyan nincs ebédidő, de a fiókok némelyikében a pénztár bezár egy-egy órára.
Több bank is jelezte, hogy vidéki egységeiknél a helyi viszonyokhoz igazítják a nyitva tartás rendjét, de mindenhol jellemző heti egy alkalommal a hosszított nyitva tartás. A Postabanknál és az Erste Banknál az ügyfélfogadási idő hasonló, egy-egy 18 óráig tartó hosszú napot iktatnak be hetente. Hosszított nyitva tartással a fővárosi fiókjaiban 9 és 16 óra között elérhető Raiffeisen is próbálkozott tavaly. Ez a fajta nyitva tartás nem minden banknál jelenti ugyanazt, hiszen a Citibanknál a 8-16 óráig terjedő ügyfélfogadást a fővárosban hétfőn és szerdán 17.30-ig tartó hosszítás jellemzi. Az OTP hétfőn áll hosszabban ügyfelei rendelkezésére. A CIB az új fiókjait már 18 óráig üzemeltetné, de a bank általában 16 óráig, szerdai hosszított nyitva tartásánál 18, vidéken 17 óráig van nyitva.
Némely bankok úgynevezett hitelközpontokat üzemeltetnek, amelyek közül egyesek jóval a hagyományos banki időn túl is látogathatók - talán nem véletlen, hogy az aktív üzletág szolgáltatásait teszik ezzel elérhetőbbé -, így a Citibank ezeket 8 és 18 óra között üzemelteti, de kuriózumként a Westendben lévő hitelcentrum egészen meglepő módon szombatonként, ritkaságszámba menő beosztással, délelőtt 10 és este 20 óra között érhető el. Hasonlóról számolt be a CIB Bank és a K&H Bank is, ez utóbbi pályaudvari fiókjait is tovább üzemelteti a szokásosnál. Ennél is többet nyújt az OTP Bank, amely üzletközpontokban található fiókjait szombaton és vasárnap egyaránt üzemelteti, igazodva a bevásárlóközpontok nyitva tartásához. Az OTP Bank egyben a korán kelőké is, a hálózatában általános 7.45-ös nyitás a bankok között szintén kuriózumszámba megy.
A bankok nagyon figyelnek egymásra is, ez derül ki a Raiffeisen válaszából, amely a versenytársak gyakorlatát figyelembe véve állapította meg a saját nyitva tartását.
A szűkebb időtartamban elérhető bankok közé tartozik a HVB, amely 8 és 15 óra, pénteken 8 és 14 óra között áll az ügyfelek rendelkezésére. Igaz, a bank tervezi ennek átgondolását, hosszabb ügyfélfogadási idők bevezetését. Ugyanakkor nem minden bank akar változtatni kialakított elérhetőségén, így a Budapest Bank sem, amely tartja a 9-17 órás ügyfélidőt. Az MKB vidéki fiókjait a budapesti 16.30-nál egy órával előbb zárja, pénteken pedig egységesen még korábban, 15 órakor fejezik be az ügyfélfogadást.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.