- A családjától annak idején maradandó útravalót kapott? - Nyugodtan mondhatom, hogy igen, hiszen jó volt a gyermekkorom. Anyám három évig otthon maradt és apám is sokat játszott velem, értett a személyiségformáláshoz. A szülői háztól a kiegyensúlyozottságot kaptam útravalóul. Az életemet azóta is részben ennek köszönhetően tartom egyensúlyban. - Fogékony kamaszkorában sem érte semmilyen megrázkódtatás? - Nagy változás volt, amikor apámat Belgrádba szólította a munkája. Tíz- és tizenöt éves korom között ott jártam szerb nyelvű iskolába. Az első gimnáziumot is a jugoszláv fővárosban végeztem el. Számomra ez szabályszerű kulturális sokk volt. Ráadásul rám zúdult a nagy feladat: egy időben kellett tanulnom szerbül, oroszul és angolul. Nem veszíthettem évet. Sajátos dolog: noha a családom fele részben szerb származású, azt a nyelvet csak odakint tanultam meg. - Ez még Tito idejében történt? - Ő volt még hatalmon. Kint töltött időnk 1977-től 1982-ig tartott. Tito eközben halt meg, 1980-ban. Jugoszláviáról különben - az említett sokkot leszámítva - jó emlékeim vannak. Belgrád az igazi Balkán peremén helyezkedik el ugyan, de az akkori légköre rokonszenvesen nyitott volt. - A hazaköltözést hogyan élte át? - Ez újabb sokkhatással járt. Úgyszólván mindent elölről kellett kezdenem, hiszen távollétünkben Magyarország is nagyot változott. Barátaim idehaza kevesen voltak. A kapcsolatok újraépüléséhez idő kellett. Egyéves kötelező katonáskodás után a közgazdaságtudományi egyetemre kerültem. Fölpezsdítő időszak volt ez, élveztem az ottani viszonylagos szabadságot, örültem az értelmes cselekedetek lehetőségének. Öt évig jó társaságban élhettem; volt néhány igen jó professzorom, szellemi fejlődésemet ők is segítették. - Mikortájt került a pénzvilág vonzáskörébe? - Izgatni kezdtek a tőzsde problémái. 1988-tól kezdtem velük foglalkozni. Beszűkülni nem akartam, több mindenben próbára tettem magam. Közgazdasági tanulmányaim mellett tanulmányoztam filozófiai kérdéseket, jártam színházba, moziba, írtam például regényt is. Ez utóbbit - az első ilyen munkámat - a Szépirodalmi adta ki 1991-ben, a diplomám megszerzésének évében. - A döntés lehetőségét több irányban is nyitva tartotta? - Így történt. A döntéseimben mindig önálló utat követtem. Aztán úgy alakult az életem, hogy az elhatározásaimban - bármennyire furcsa - ma kevesebb szabadságot élvezek, mint egyetemista koromban. Kötnek már a korábbi döntéseim. - Mennyire köti a családja? - Fontossági sorrendben az első helyen van. Megelőzi a munkámat. A nagyobb terhelés otthon azonban a feleségemé, ő 24 órás szolgálatban látja el az anyaszerepet. Két fiúgyermekünk van, kilencéves ikrek. A feleségemnek összesen négy emberről kell gondoskodnia. Meg egy kutyáról. A szakmájához nem térhet vissza, hiszen idegenvezető, akinek bármikor készenlétben kell állnia. Nem mondhatom magamról, hogy igazán jó apa vagyok - hétközben alig vagyok otthon. A hétvége azonban maradéktalanul a családomé. Egy idő óta már nem viszek haza olyankor munkát. Az ember csak úgy alakíthatja ésszerűen az életét, ha azt saját magával is összhangba hozza. Család, munka és az ember tulajdon maga: ennek a három tényezőnek kell harmóniában lennie. Arra törekszem ugyanakkor, hogy szuverén világom legyen. - Szabadidejét mire fordítja? - Beláttam: karban kell tartanom magamat. A kötelezettségeim erősen lekötnek, nincs már időm színházra, mozira, turistáskodásra. Az igazi nyaralás is sokáig váratott magára. Majd tízévi házasság után 1998-ban mentünk nászútra a feleségemmel. Hogy az erőnlétemet megőrizzem, sportolnom kell. Fallabdával, tornával edzem magam. Hetenként egyszer futok is, erdei terepen. Gyerekeimmel sétálunk, kirándulunk a hétvégeken. Rájöttem egyébként: az idegfeszültség feloldásához olykor ötperces teljes önelengedés is elég. Nincs ennél jobb relaxálás. Amióta be-beiktattam, a kondícióm látványosan javul. - Választott valamilyen hobbit, különös kedvtelést? - Klasszikus hobbim igazában nincs, de sok minden érdekel. Ide sorolom például a ritkán megvalósuló vitorlázást, amelyet kifejezetten szeretek. Barátaimmal vitorlázom, nincs saját hajóm. Nagyon jó ez az időtöltés, pompás kikapcsolódást kínál, és a hajón valóban demokrácia van. Az embernek olyankor egyszerűek a feladatai. Vitorlázni sajátos vállalkozás, egyenrangúak csapatmunkája. - A Concorde Rt. helyiségeiben mindenütt elsőrangú festményeket látok a falakon. Műgyűjtéssel is foglalkozik? - Nem vagyok gyűjtő. Cégem viszont segíteni igyekszik - főleg vásárlással - a hazai kortárs művészeknek. Kapcsolatokat is teremtünk számukra. Ennyi közöm van a képzőművészethez, azonkívül, hogy gyönyörködöm a képekben. - Mostanában már csak üzleti ügyekben utazik? - Elmúlt az az idő, amikor egyetemistaként, nevetségesen kevés pénzzel, távoli földrészekre is eljutottam. Jártam például - spanyoltudásomat erősítendő - a Karib-tenger térségében, Mexikóban és Kubában. Ma valóban inkább csak hivatalos utakra futja az időmből. Pedig igazán jólesne elmennem, mondjuk a Távol-Keletre. Szívesen búvárkodom az ottani filozófiákban, a buddhizmus, a taoizmus, a zen-buddhizmus és a konfucianizmus eszmevilágában. Ám ahol a bölcsőjük van, ott még sosem jártam. A távol-keleti bölcselet lenyűgöz, hiszen vagy 2500 éve változatlanul járja ugyanazt az utat, s nem választotta szét - mint a kanyarulatokat leíró Európa - az anyagot és a szellemet. - Sok írást publikál. Hogyan jut erre ideje? - Grafomán vagyok. Gazdasági témájú, nem utolsósorban a tőzsdével foglalkozó cikkeim, tanulmányaim különböző lapokban jelennek meg. Mintegy százat publikáltam az elmúlt két és fél évben. Számos szakkönyvet, kézikönyvet, tankönyvet is írtam, társszerzőként. - A legtöbb időt nyilván mégis a Concorde Értékpapír Rt.-nek szenteli. A cége milyen utat járt be, milyen stratégiát követett? - Hárman alapítottuk, 1993-ban. Teljes létszámunk akkor még csak hat fő volt. Most több mint hatvanan vagyunk. Foglalkozunk értékpapírokkal, pénzügyi tanácsadással, vagyonkezeléssel is. Nemzetközi méretekben nem nagy a cégünk. A kezdeti 50 milliós saját tőkénk már közel 2 milliárd forintra nőtt. Mögöttünk nem állnak nagy nemzetközi pénzügyi vállalatok és bankok. Számunkra az ember a legfőbb erőforrás, jól kiválasztott munkatársakkal dolgozunk, munkahelyünkön családias a légkör. - A regényírással felhagyott? - Korántsem. Néhány befejezetlen könyvem pihen az íróasztalfiókomban. Majd kiderül, mi lesz a sorsuk. KAÁN JUDIT