A legfrissebb ajánlati lista szerint az elmúlt hónapokban a kiugróan jónak bizonyuló kamatajánlatokkal az ügyfeleket nem nagyon kényeztető KDB Bankban már 10,25 százalékos kamatra tudja 12 hónapra elhelyezni a pénzét, aki csak csekély, 100 ezer forintos nélkülözhető pénzzel rendelkezik. A koreai tulajdonban lévő bank komolyabb megtakarítás esetén azonban még jobb ajánlatot is kínál. Az 5 millió forintot lekötők 10,53, a 10 milliónál többet fialtatók pedig 10,68 százalékos kamatszinten tudják lekötni pénzüket egy évre az ING-nél. A holland pénzintézet lépése azért is figyelemre méltó, mert az egy hónappal ezelőtti kamatszintjéhez képest a mostani kamatajánlata nem kevesebb mint 321 bázispontos emelést jelent, miközben a versenytársak többsége csak ímmel-ámmal, átlagosan 100-150 bázispontos emeléssel képezték le a jegybanki alapkamat emelését a 12 hónapos megtakarítások esetében. A vélemények persze megoszlanak, hogy mi a helyes út: engedni az 1-3 hónapos lekötésekre kínált 12 százalék körüli kamatoknak, vagy úgy okoskodni, hogy a makrogazdasági helyzet gyors helyreállásával a kamatszintek drasztikus csökkenése révén szép summát lehet keresni a 10 százalék feletti éves lekötési ajánlatokon. Azt azért nem árt tudni, hogy szeptember végén - az első jegybanki kamatsokk lecsillapodása után - a Raiffeisen 8,1 százalékos kamatszintje vert minden más ajánlatot. A pénzintézetek közül egyedül a Postabank tartotta fontosnak, hogy akciós kamatot hirdessen a féléves megtakarításokra. A forrásállományára eddig nem panaszkodó pénzintézet hétfőtől emelte 10 százalékra Megújuló betétjének kamatszintjét 180 napos lekötés esetén, ám ezzel, a november közepi legjobb 6 hónapos kamatajánlatát 4 százalékponttal meghaladó szinttel is csak 1 millió forintos megtakarítási összegig sikerül a dobogó harmadik fokát elcsípnie a banknak. A KDB és az ING mellett ugyanis egymilliós betétösszeg felett már a HVB, ötmillió forint felett pedig a Raiffeisen is a 10 százalékos meghatározó kamatszint fölé merészkedik. Az akciók igazi aranybányája a 3 hónapos lekötéseknél nyílik meg. Itt továbbra is a Raiffeisen arat: a bank az 5 millió forint feletti betétekre 12,1 százalékos kamattal csábít. A pénzintézet eredetileg csak december 12-éig hirdette magas kamatszintjeit, miután azonban a pénzpiaci helyzet csak lassan csillapodik, akciójukat erre a hétre meghosszabbították. Óriási meglepetésre a 3 hónapos lekötésben versenyző bankok kamatszint alapján számított „elitklubjának” hétfőtől a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) személyében olyan új szereplője van, amely az elmúlt hónapokban jó marketing mellett viszonylag alacsony kamatszinten meghirdetett akciókkal vétette észre magát. A mostani, már 1 millió forinttól elérhető Kamatcsúcs betét 11,65 százalékos ajánlata ugyanakkor nem tartozik ebbe a sorba, bizonyítja ezt, hogy 11 százalék fölé a már említett Raiffeisen és a K&H mellett 1 millió forintos betétösszeg felett csak a HVB merészkedett, az ING és a KDB esetében ilyen ajánlat elnyeréséhez már jóval nagyobb összegre van szükség. Dicsérhető az OTP Bank felismerése: a legnagyobb kereskedelmi bankot - amely szintén csak az utóbbi időkben avatkozott be a lakossági megtakarításokért folyó, késhegyig menő harcba - új, akciós, 2 hónapos lekötésre kínált 11,5 százalékos kamatszintje talán még soha nem látott helyre, a kamatverseny topkategóriájába repítette. Igaz, a legnagyobb kereskedelmi bank nem hazudtolta meg önmagát: a pénzintézet ugyan a jegybanki kamatlépés után néhány nappal bejelentette új kamatszintjeit, ám a betéti kamatok emelésével megvárja, amíg a hitelkamatok emelésére előírt 15 napos határidő után az új, a betéti termékeknél némileg magasabb szinten emelkedő hitelkamatokat bevezetheti. Elvben tehát az OTP-t is letaszíthatja bárki a trónról, lévén hogy a táblázatunkban szereplő kamatszinteken csak péntektől tudunk betétet elhelyezni a pénzintézetnél. A kisebb megtakarításokra ezen a soron szinte bizonyosan a CIB teszi rá a kezét: a banknak az egy hónappal korábbi szinthez képest 375 bázispontos emeléssel megalkotott Classic Duó betétje a lekötött összegtől függetlenül ajánl számunkra 12 százalékos kamatot. Ebben a sorban versenyezne az Erste Bank is, ám a korábban oly sikeres Erste Bónusz keretében a pénzintézet november 15-étől már nem fogad el újabb betéteket. Így az ismétlődő betétlekötésre beígért és igen szépen megemelt, 5 millió forint felett 11,85 százalékos (EBKM: 12,01 százalék) második hatvan napra érvényes kamatból csak azok részesülhetnek, akik a fenti határidő előtt láttak fantáziát a bankban. Az Erste most az 1 hónapos megtakarítások terén vigasztalódik, ám itt is csak azok rúghatnak labdába, akik ismétlődő betétlekötésre vállalkoznak. Az év végéig az ilyen betétekre 5 millió forint felett a korábbról már ismert 11,85 százalékos (EBKM: 12,01) kamatszintet kínál a bank. Nagy ugrásra ugyanakkor csak ez a réteg számíthat, hiszen az egymilliós betétre ajánlott 9,9 százalékos kamatszintre nyugodtan mondhatjuk: van jobb - sőt sok jobb van. Köztük a piaci verseny egy új szereplője, az IC Bank. A bank debütálása olyan jól sikerült, hogy 500 ezer forintos megtakarításra - a KDB-vel közösen - az ő ajánlatuk a legjobb: a 10,5 százalékos éves kamatnál 1 milliós betét elhelyezésekor is csak a HVB ad magasabb ajánlatot, míg az 5 millió forint feletti összegekre ajánlott 11,5 százaléknál csak az Erste előbb már említett akciós kamata magasabb. Akinek csak napokra van nélkülözhető pénze, annak leginkább a KDB Bank felé ajánlatos vennie az irányt: bár minden heti kamatot hirdető bank emelte ajánlatát, ám két számjegyű éves kamattal csak a dél-koreaiak honorálják a betéteket. Más kérdés, hogy megéri-e 500 ezer forint 1 hetes lekötéséért elzarándokolni az igen szerény fiókhálózattal bíró bankhoz… ...Különösen akkor, amikor immár a folyószámlánkon is szép kamatszintet lehet elérni. No persze nem az általános számlákon, hanem a bankok speciális bankszámlatermékein. A HVB-ben például a Takarékszámlán lévő pénzünk az adott napon már 5,5 százalékos éves kamaton pörög, ha a számlaegyenlegünk meghaladja az 50 ezer forintot. Egymillió forint felett 6, 3 millió felett pedig 8 százalékos az éves kamatszint. Az elmúlt hónapok OTP-sikerterméke, az elektronikus számlacsomagban őrzött pénzek esetében a bank átdolgozhatja reklámfilmjét: a korábbi 9 százalék helyett immár 11 százalék a „lényeg”, ám ehhez továbbra is 5 millió forintos számlaegyenlegre van szükség, ám kétségtelen, hogy ezzel az ajánlattal - ami az OTP Megtakarítási számlára is érvényes - ezúttal a banké lesz a top-ajánlat - péntektől.