Aki a francia vidékre költözésen gondolkodik, és azt kifogásolja, hogy kukorékoló kakasok, muhogó tehenek, traktorhang vagy éppenséggel trágyaszag ébreszti fel, azt ezentúl a bíróságok nem veszik figyelembe.
A francia parlament törvényt fogadott el annak érdekében, hogy véget vessen az évente több száz zajpanasznak, amelyet az elégedetlen szomszédok – többnyire a vidéki nyugalmat és csendet kereső, városokból érkező új lakosok – nyújtanak be – számolt be róla a The Guardian.
Azok, akik vidékre költöznek, nem követelhetik, hogy az őket tápláló vidéki emberek változtassanak az életmódjukon
– mondta Éric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter tavaly, amikor a törvényt a parlament elé terjesztették.
Márciusban az éves mezőgazdasági szalonon a miniszter hozzátette, hogy szürreális, hogy a bíróságokat eltömítik az éjszakai tehenek muhogása miatti viták: „Mit kellene tenni? Elaltatni őket? Ha nem szereted a vidéket, maradj a városban, ha pedig vidékre mész, alkalmazkodj a vidékhez úgy, ahogyan az már létezik!”
Békakuruttyolás miatt érkeztek meg a csendőrök
Mostantól azok az emberek, akik úgy döntenek, hogy egy meglévő farm, üzlet, bár vagy étterem közelében, mellett vagy fölött laknak, nem panaszkodhatnak a zajra vagy más kellemetlenségekre. Dupond-Moretti gratulált a képviselőknek, hogy hétfőn megszavazták a jogszabályt.
Franciaországban az állatok zaja rendszeres oka a falusi vitáknak, és gyakran úgy tekintik, mint a vidéken és a városokból vagy külföldről érkező kiváltságos bevándorlók közötti összeütközés szimbólumát. Tavaly májusban csendőrök jelentek meg a 92 éves hölgy otthonában, hogy a szomszédok panaszai nyomán eltávolítsanak három békát a kerti tavacskából.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban