Három nappal a "nők elleni erőszak" elleni nemzetközi nap előtt több ezer tüntető vonult fel Franciaország szerte, hogy kifejezze haragját és szigorúbb fellépést követeljen a hatóságoktól.
A rendőrség szombat esti adatai szerint Párizsban a hideg ellenére 17 ezer, a feminista mozgalom szimbólumát, lila színt viselő tüntető gyűlt össze, és további 17 200-an tiltakoztak több tucat vidéki városban.
A tüntetéseket szervező egyesületek egy erőszak elleni törvény elfogadását követelik, amelynek végrehajtására 3 milliárd eurós költségvetési forrást kérnek, valamint azt, hogy ne csökkentsék tovább az áldozatokat segítő egyesületek finanszírozását.
"2025-öt írunk: még mindig normális, hogy számoljuk a haláleseteinket?"
– tette fel a kérdést a párizsi tüntetés kezdete előtt Sylvaine Grévin, a Nők elleni gyilkosságok áldozatainak nemzeti szövetsége elnöke, aki 2017-ben vesztette el testvérét.
A MIPROF egy kormányzati szervezet, amelynek feladata a nők védelme az erőszaktól és az emberkereskedelem elleni küzdelem. Csütörtökön közzétették a hivatalos adataikat, eszerint a házastársi gyilkosságok száma Franciaországban 2023 és 2024 között 11 százalékkal nőtt, ebben az időszakban 107 nőt ölt meg házastársa vagy volt házastársa.
Ezek a számok "teljesen alulbecsültek", mert "elfelejtik a kényszerített öngyilkosságokat" – állította Sylvaine Grévin.
Franciaországban kétpercenként válik egy nő erőszak, erőszakos kísérlet vagy szexuális zaklatás áldozatává, 23 másodpercenként pedig szexuális zaklatás, szexuális exhibicionizmus vagy nem kívánt szexuális tartalmú üzenetek küldésének áldozatává – közölte a MIPROF.
Az MTI beszámolója alapján az Európa Tanács szeptemberben sürgős intézkedések meghozatalára szólította fel Párizst, mert aggasztónak tartja, hogy a Franciaországban történt erőszakos bűncselekmények elkövetői ellen csak alacsony arányban indul büntetőeljárás.
A nők és férfiak közötti egyenlőségért felelős miniszterhelyettes, Aurore Bergé nemrég bejelentette, hogy november végén kerettörvényt terjeszt be erről a témáról.
Ezt a bejelentést azonban kétkedéssel fogadták egyes szervezetek, amelyek szerint ez csupán egy kommunikációs akció a november 25-i, a nők elleni erőszak elleni nemzetközi nap alkalmából, miközben a szükséges pénzügyi források még nem állnak rendelkezésre.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Tízből hét budapesti már az online vásárlás szerelmese, vidéken más a helyzet