A haderő modernizációjához korszerű technológiára és hadiiparra van szükség. A Lynx-gyárhoz hasonló beruházásokkal és fejlesztésekkel 2030-ra a Magyar Honvédség a régió meghatározó haderejévé válhat - mondta az MTI szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a német Rheinmetall és a magyar állam közös beruházásában Zalaegerszegen épülő gyár bokrétaünnepségén.
A gyalogsági harcjárműveket gyártó üzem tevékenységével ahhoz is hozzájárul, hogy az ország GDP-jének legalább 2 százalékát védelmi célokra fordítsuk - mondta Palkovics László. (A magyar kormány ugyanis kétmilliárd euró - 700 milliárd forint - értékben 218 darab Lynx KF41 harcjárművet vásárol, amelyből 172 darabot Magyarországon gyártanak le a Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalatának üzemében. Az első 46 darab Németországban készül, ahol egyben felkészítik a magyar szakembereket is a hazai gyártásra - közölte tavaly szeptemberben Maróth Gáspár védelmi ügyekért felelős kormánybiztos; a szerk.)
Kapcsolódó
A gyár kivitelezője a felcsúti Mészáros Lőrinc családi cége, a ZÁÉV Zrt. és a KÉSZ Zrt. mintegy 60 milliárd forintért.
Újraiparosítunk, korszakot váltunk
Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerint a magyar kormány megteremti a hazai hadiipar újra fejlesztését, a zalai megyeszékhelyen épülő üzem pedig "a korszakváltás szimbóluma lesz". 2023-tól Zalaegerszegen gyártják a világ jelenleg egyik legkorszerűbb, legmodernebb páncélozott harcjárművét, a közelben működő ZalaZone tesztpálya lehetőségeinek kihasználásával komplex fejlesztés valósul meg. A kormány számára a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, ezért kiemelt nemzeti cél, hogy a Magyar Honvédség a térség meghatározó hadereje legyen - idézte az MTI a honvédelmi minisztert.
Maróth Gáspár példaértékűnek nevezte a magyar és német cégek közti együttműködést. Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak és a kivitelezőknek az elmúlt időszakban végzett munkájukért.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót