A nyílt, gyorsított tender eredményét az ajánlatkérő Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A gyorsított eljárás indoka az, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a BMW-beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. A befektetővel megkötött szerződésben vállalt határidők tarthatósága érdekében gyorsított eljárást kellett lefolytatni.
A megépítendő 2x1 sávos út hossza 2 040 méter, a kerékpárutak hossza pedig 2 115 méter.
A nyertessel július 5-én kötött szerződést a város. Indult még a tenderen a Strabag Építőipari Zrt., a Debreceni Mélyépítő Holding Fővállalkozó és Tanácsadó Kft., a Zemplénkő Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft., a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt., továbbá a Colas Út Építőipari Zrt. is.
A Duna Aszfalt már jelen van a területen. Idén januárban az önkormányzati utak útépítési, kerékpárút építési, csapadékvíz elvezetési, valamint szennyvíz- és vízvezeték építés kivitelezési munkák első ütemét nyerte meg 8 milliárd 690 millió forinttal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó

Riasztó jelentést tett közzé a NASA

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Csakugyan nagy az árrés, de nincs extra profit a rendszerben

Elég a vánszorgásból, fel kell végre gyorsítani a budapesti villamosokat

REpont slágerlista: vezet egy magyar sör, követi a hazai ásványvíz, energiaital zárja a sort

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk
