A többszintű szakértői bírálati rendszerben értékelt projektjavaslataikkal többek között győri, szegedi, debreceni, miskolci és pécsi inkubátorok létrehozására pályázhatnak egyenként legfeljebb 600 millió forint vissza nem térítendő támogatásra a felelős Irányító Hatósághoz. A támogató KFI szakpolitikai véleménnyel rendelkezők részletes listája ide kattintva érhető el.
Az ötmilliárd forintos keretösszegű felhívás célja az innovációs ökoszisztéma fejlesztésének ösztönzése a konvergencia-régióban, hogy országszerte kialakuljanak az ígéretes innovatív ötletek felkutatását, fejlesztését és finanszírozását lehetővé tévő közösségi és képzési bázisok - olvasható a NKFIH közleményében. Egy pályázó legfeljebb 600 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthat, amelynek legfeljebb 20 százaléka számolható el a létrejövő inkubátor közvetlen működési költségeire, a támogatás legalább 80 százaléka pedig az inkubátor által kiválasztott startupok finanszírozására fordítandó.
A KFI szakpolitikai véleményezés több anonim szakértői és egy testületi értékelés alapján történik nyilvános szempontrendszer alapján. A startup ökoszisztéma építésére benyújtott projektjavaslatokat öt anonim szakértő bírálta. Az ellenőrizhető értékelési szempontokat - ezek közé tartozik például az inkubátorok vezető testületi tagjainak szakmai tapasztalata, valamint a vállalt startup-befektetések száma - projektjavaslatonként két értékelő, a szakmailag mérlegelendő szempontokat - mint amilyen például az üzleti terv, a helyi startup ökoszisztéma építésére, fejlesztésére vonatkozó terv -, projektjavaslatonként másik három szakértő értékelte.
A 44 beérkezett projektjavaslat - összességében három napig tartó - prezentációja és testületi értékelése után, a kialakult rangsor alapján sorolta az Irányító Testület az összes projektjavaslatot KFI szakpolitikai szempontból támogatandó vagy KFI szakpolitikai szempontból támogatásra nem javasolt kategóriába. Az NKFI Hivatal támogatói véleményeinek kialakításában fontos szempont volt, hogy a tervezett működési térségekben szakpolitikai szempontból csak egy, a legtöbb kompetenciaterületen a legmeggyőzőbb tevékenységi modellt bemutató inkubátor fenntarthatósága biztosítható - olvasható a közleményben.
Ez a felhívás is azon GINOP konstrukciók közé tartozik, amelyek esetében, abból a célból, hogy a kutatásfejlesztésre és innovációra szánt forrásból valóban kutatásfejlesztési és innovációs projektek valósuljanak meg, a forrásokat kezelő Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Irányító Hatósághoz - ahol a tényleges támogatói döntést meghozzák - csak az NKFI Hivatal ún. támogató KFI szakpolitikai véleménye birtokában adhatják be anyagaikat a pályázók.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni