Több egymástól független forrás is arról beszélt a lapnak, hogy az országok vezetői idén október 30-án konzultálhatnak egymással Budapesten. Putyin állítólag jött volna korábban is, de a magyar miniszterelnök elfoglalt volt az EP-választások, valamint az azt követő egyeztetések miatt, így maradt őszre a most már szokásosnak mondható évenkénti találkozó - írja a napilap.
A politikusok 2013 és 2018 között minden évben találkoztak, eddig öt alkalommal Moszkvában és két alkalommal a magyar fővárosban.
Kapcsolódó
A legfontosabb témák a paksi bővítés és a magyar gázbeszerzés lehetnek. Utóbbi kapcsán már a kormányzatnál nagy a kavarás: egyrészről az Egyesült Államok felé hol azt kommunikálják, hogy a horvátországi krk-szigetére tervezett lng-terminál építésébe Budapest is beszáll és onnan vásárol majd energiahordozókat. Máskor pedig elhatárolódik tőle az Orbán-kormány, mondván túl drága a cseppfolyósított gáz. Eközben Magyarország részt vesz a Török Áramlat gázvezeték északi, balkáni leágazásának fejlesztésében, amely egyértelműen Moszkva és a Gazprom számára kedves projekt. A gázbeszerzés kérdésének aktualitást ad, hogy 2021 lejár a magyar-orosz megállapodás.
Viszont fontos változó az egyenletben az Európai Unió is: ha ugyanis nyomást gyakorolva a magyar kormányra az nem szabotálná az uniós klímacélok teljesítését, és - esetleg egy lakossági energiahatékonysági programmal is kiegészítve - föloldanánk a megújulókat sújtó korlátozásokat, atomból és gázból is sokkal kevesebb kellene. Viszont ez az USA-nak sem érdeke, mert Paks II turbinaszerkezetét az amerikai General Electricnek ígérték - véli a lap.
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Újabb fejeket vágott le a Meta, ezúttal a vármegyei lapokra esett a választás
Abban a gigantikus hazugságban élünk, hogy ebből nyugdíj lesz
Az EU rákellenes harca kockázatokkal teli – itt a számvevőszék jelentése
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”