Országosan több száz olyan kisposta működik - jellemzően 2000 fő alatti településeken - amelyek naponta több órányi kihasználatlan kapacitással üzemelnek, a feladott levelek száma nem éri el a napi öt darabot, a feladott csomag darabszáma pedig hetente átlagosan egy. Ezek a posták jórészt nagyon rossz műszaki állapotúak, felújítási költségük összesen 4-5 milliárd forintot emésztene fel.
"Az ésszerű és takarékos működés az állami társaságokkal kapcsolatban is világos és érthető elvárás. A bürokráciacsökkentés irányába tett újabb lépésként most lehetővé vált, hogy a postai szolgáltatások a helyi hitelintézetekben is elérhetők legyenek. Olyan rendszert szeretnénk működtetni, ahol a postai és pénzügyi szolgáltatások száma és minősége nem csökken, sőt sok milliárd forinttal alacsonyabb működtetési költségek mellett még bővülni és javulni is tud. A helyi hitelintézetek postai szolgáltatások nyújtásába történő bevonásának eredményeképpen az ügyfelek egyszerre egy időben a megszokottnál több szolgáltatást vehetnek majd igénybe" - nyilatkozta Németh Lászlóné, nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár.
A Magyar Posta jelenleg is 300 ponton vállalkozásba történő kiszervezéssel üzemelteti a postát, a jogszabályi felhatalmazás alapján a pénzintézetekkel és egyéb kereskedelmi egységekkel közösen ennek a projektnek a magasabb színvonalú, hatékonyabb kiterjesztése valósulhat meg.
"Az előzetes kalkulációk alapján 300-500, 2000 fő alatti település lehet érintett. A jogszabály hatálybalépését követően elkezdjük a program részletes kidolgozását és minden érintett féllel megkezdjük a tárgyalásokat. Első lépésként 10-15 ponton pilot jelleggel teszteljük az új konstrukciót, amelyre akár már nyáron sor kerülhet. A pilot tapasztalatait kiértékelve döntünk a projekt kiterjesztéséről" - nyilatkozta Szakra Zsolt, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója.
A Magyar Posta mintegy 30 ezres munkavállalói létszámából nagyságrendileg ezer postás lehet érintett abban, hogy a jövőben az ügyfelek kiszolgálását a településen működő pénzintézetben végzik majd
"A postai tevékenység magas színvonalú ellátásához szükség van a szakértelmükre, ezért a cél az, hogy az új struktúrában is mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb feladatot. Fontos hangsúlyozni továbbá, hogy a vállalkozásba adás kizárólag a postahelyi ügyintézést érintheti, azaz a fizikai postahivatali kiszolgálást, a háznál való kézbesítési tevékenységet nem, ezt a feladatot tehát a program elindítása után is a Magyar Posta fogja ellátni" - tette hozzá Szarka Zsolt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja