Azt kérte ugyanis az ITSH, találjanak digitális megoldást az ENSZ fenntartható fejlődési céljai közül kiválasztott kihívásokra.
Egy tanulmány szerint a hang nélkül működő elektromos és önműködő járművek 19 százalékkal növelhetik a gyalogosokat érintő közlekedési balesetek számát. Az innovátorok ezért kidolgoztak egy közlekedésbiztonsági pilot programot, amelyet először Budapesten, a XIII. kerületben szeretnének megvalósítani, ahol magas a gyalogos közúti balesetek száma - mondta Jason Romeyko, az Innovation Boot Camp mentora.
Egy alkalmazás segítségével monitoroznák a gyalogosok mozgását, és összehangolnák a közúti adatokkal, és erre épülő veszélyjelző alkalmazásokat fejlesztenének ki a gyalogosok számára. Például okos ruhák, a gyerekek esetében rezgő cipőfűzők jeleznék, ha a járda széléhez érnek, az okos járda pedig fénnyel hívná fel a figyelmet a veszélyhelyzetre.
A hátrányos helyzetű gyerekek közül sokan idő előtt abbahagyják a tanulást, így jelentős hátránnyal indulnak a munkaerőpiacon, miközben 22 ezer informatikus hiányzik Magyarországon.
Egy oktatási program ezt a két kihívást egyszerre tudná kezelni - mondta Jason Romeyko. A javaslat szerint mobil számítástechnikai tantermeket állítanának fel hátrányos helyzetű régiókban - de iskolákban is létrehozhatók erre szolgáló helyek -, és egy lépcsőzetes képzési programot dolgoznának ki.
Az első kurzus a számokkal való ismerkedést, a második a logika fejlesztését segítené, a harmadik a grafikai alapokat fektetné le. A harmadik szint elvégzése után már alap szintű programozási feladatokat is képesek lesznek elvégezni a fiatalok. A negyedik kurzus a robotikával foglalkozna, a legjobb tanulókat állásajánlatokkal ösztönözhetnék a programban részt vevő informatikai cégek.
A cég az ötletek továbbvitelére külön projektcsapatot hozott létre, és partnerek jelentkezését várja, akik részt vennének a projektekben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Koronavírus - tudósok szerint jöhet segítség

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
