A párt újabb cégekkel és magánszemély tulajdonosokkal tárgyal reklámeszközök vásárlásáról - tudta meg a lap a párttól.
Az egyeztetések részleteiről - így például a kiszemelt felületek mennyiségéről - nem közöltek bővebbet. Annyit árultak el, hogy a már hozzájuk került plakáthelyek vásárlását részletfizetési konstrukcióval, hitelfelvétel nélkül és önerőből oldották meg. A Jobbik a megvásárolt plakáthelyeket csak magának tartja fenn.
Kapcsolódó
Pénteken derült ki, hogy a párt úgy kerülte meg a nyáron elfogadott plakáttörvényt, hogy saját reklámfelületeket vett. Jakab Péter, a Jobbik szóvivője bejelentése alapján különféle cégektől 1100 "reklámeszközt" - egyebek mellett óriásplakáthelyeket - vettek meg. Így pedig már nem vonatkozik rájuk a plakáttörvény.
A kormánypártok által az átvitt szabályozás ugyanis azt mondja ki, hogy a pártok hirdetési felületet csak listaáron vásárolhatnak, kedvezményt nem kaphatnak. Mivel azonban a köztéri plakáthelyek a Jobbik tulajdonába kerültek, nem kell bérelniük senkitől hirdetési felületet.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra