A múlt héten 48 embert bocsátottak el a Magyar Postához tartozó MPSoft Informatikai Zrt.-től. A leépítések mögött költségcsökkentési törekvések állnak, amelynek folyamatáról vezérigazgatói szinten születnek a döntések Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének (POFÉSZ) alelnöke szerint.
A 24.hu információi szerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szorgalmazta a költségcsökkentést, azonban eddig elsősorban az alapvető postai szolgáltatásokon igyekezett az állami cég spórolni, most viszont a nyereséges üzletágakra is kiterjesztették a költségcsökkentést.
Még 2024 augusztusában szervezték ki az MPSoft-ot a Magyar Posta Zrt.-től, innentől pedig önálló gazdálkodó szervezetként működött a posta vállalatcsoportján belül. A leépítéseket megelőzően nagyjából 150 informatikust alkalmazott, és főként a posta és annak leányvállalatai számára nyújtott informatikai szolgáltatásokat.
A lap szerint a mostani elbocsátásokat követően megszűnik az MPSoft önálló státusza és visszaépítik azt a postához.
Jöhet az állami ingatlanosztás
A kormány első lépésben felméri a kistelepüléseken üresen álló állami és postai ingatlanokat, hogy azokat később átadhassa az önkormányzatoknak a falvak népességmegtartó erejének növelése érdekében. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye