Másodszorra is nyilvános részvételi felhívással fordult a Duna Furnace Kft. felszámolója a befektetők felé. A társaság az egykori Dunaferr kohójával bírt.
A vállalat tavaly ősszel vált fizetésképtelenné, az annak életképes eszközeiből létrehozandó kft.-t áprilisban a felszámoló egyszer már meghirdette, akkor azonban egyik befektető sem érdeklődött iránta. A hengerművel rendelkező testvércég, a Dunarolling Kft. hasonló felhívására ugyanakkor ketten is jelentkeztek.
Kapcsolódó
A HVG felidézi, hogy a szakértők véleménye alapján nem igazán éri meg újraindítani a kohót az alapanyag hiányában, azonban minden csak ár kérdése. A Dunarolling Kft.-re az Ukrajnának is fegyvereket szállító, hadiipari cseh CSG nevű társasághoz kapcsolható csehországi alapítású Dunaferr Steel Rolling a. s., és a kínai állami Hangzhou CIEC Group harapott rá.
A lap szerint pedig nem kizárt, hogy a két említett cég kettő az egyben alapon vinné a teljes Dunaferr-hagyatékot, azzal a feltétellel, hogy az ára kellően alacsony.
A HVG hozzáteszi, hogy amennyiben a kormány valóban meg akarja menteni az ágazatot, és annak több mint háromezer dolgozóját, nem sok mozgástere maradt.
A friss pályázat szerint a befektetőnek 24,6 milliárd forintnyi környezeti kár elhárítását kell vállalnia, emellett a Liberty azon korábbi vállalását is tovább kell vinnie, hogy 2027-re megoldja a zöld átállást, és elektromos ívkemencét állít munkába.
Agonizál a Dunaferr, 728 milliárdos adóssággal kezdődik a vég
A felszámolás alatt is működő ISD Dunaferr közbenső mérlege szerint 728 milliárd forintnyi hitelezői követelés érkezett a vasmű ellen, amelynek eszközeit már új cégekbe szervezték ki. Pénteken az összes megmaradt dolgozó megkapja a felmondását, ezzel lezárul egy korszak a magyar ipartörténetben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére