A Liberty mai napon közzétett közleményében megfogalmazottak részben fedik a valóságot – írja közleményében a szaktárca. A kormány ugyanis folyamatosan nyomon követte a vállalat sorsát és számos esetben segítséget nyújtott ahhoz, hogy Dunaújvárosban a nehéz iparági körülmények ellenére az acélgyártás újrakezdődhessen.
Hozzáteszik, míg a kormány erején felül folyamatosan segítette a Vasművet és teljesítette a vállalásait, addig a Liberty ígéreteinek nem tett eleget és a dolgozók bérének kifizetése is többször akadozott, sőt az elmúlt időszakban immáron a beszállítók és a Magyar Állam felé is jelentős tartozásokat halmozott fel.
A Liberty bár jelezte, hogy kész a Bérgarancia Alapból kifizetni a dolgozók esedékes munkabérét, erre eddig nem került sor – mutatott rá a minisztérium. Ezért a kormány nyomatékosan felszólítja a Liberty-t, hogy haladéktalanul rendezze az adótartozását, valamint tegye lehetővé, hogy az állami Bérgarancia Alapból a dolgozók megkaphassák a nekik járó munkabérüket.
A kormány, ahogy eddig is, úgy ezek után is a dolgozók pártján áll és mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki megkapja a neki járó bérét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk