Rogán Antal péntektől hatályos utasítása alapján Fenyvesi Csaba Gábor kormánybiztos munkáját az Acélipari Stratégiai Osztály segíti.
A Magyar Közlönyben is megjelent miniszteri döntés alapján az Acélipari Stratégiai Osztály közreműködik a hazai acélipar jövőjét érintő stratégia végrehajtásának összehangolásában, előkészíti az egyeztetéseket a Dunaferr állami felszámolójával és a feladatellátáshoz szükséges szerződéseket, továbbá azok teljesítését is figyelemmel kíséri.
Mindemellett a a kormányzati döntést igénylő intézkedésekkel összefüggő előterjesztések előkészítésében is közreműködik, és a közszolgáltatási szerződés előkészítésével és megkötésével összefüggő feladatokat is ellátja – írja a 24.hu.
A fentieken túl a rendelet alapján az Acélipari Stratégiai Osztály közreműködik abban, hogy az acélipar megmentéséért felelős kormánybiztos a jogszabály erre irányuló felhatalmazása esetén a felszámolási eljárásban az állam nevében vételi ajánlatot tegyen, és valamennyi állami követelés tekintetében beszámítási jogot gyakoroljon.
Állami támogatást kaphatnak a Dunaferr kirúgott dolgozói: ez a terve a kormánynak velük
Többek között a vállalkozóvá válást, valamint a 60 év felettieket támogató programokat indít az NGM a dunai vasmű volt dolgozóinak. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére