Menczer Tamás bejegyzését Szabó Tímeának, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének címezte: "Megnyugtattuk a képviselőasszonyt: Magyarországon minden beteget a betegség minden szakaszában megfelelő géppel lélegeztettek, és ez így lesz a jövőben is."
Vácon, a Celitron Medical Technologies Kft. nevű cég "már megkezdte a világ egyik legjobb lélegeztetőgépének, a Panther 5-nek a gyártását, rövid időn belül ezer ilyen gépet használhatnak majd a magyar kórházak. A Panther 5 CE-minősítéssel rendelkezik, az orvosszakma által elvárható összes modern, kifinomult lélegeztetési módra alkalmas, és képes az összes szükséges paraméter sokoldalú beállítására és monitorizálására. A Panther 5 működtetése egyszerű, a betegek biztonságos lélegeztetésére kiválóan alkalmas nemcsak a koronavírus-járvány alatt, hanem a mindennapos intenzív osztályos terápia során is. Már most a világ számos országa érdeklődik a gép iránt. Magyarország tehát stratégiai kapacitással erősödött, amely lehetővé teszi, hogy felkészültebbek legyünk, ha a járványnak lesz második hulláma" - írta Menczer Tamás a közösségi oldalán.
A Celitron az elmúlt öt évben évi 1,3-1,9 milliárd forint közti nettó árbevétel mellett veszteségesen működött, 2019-ben 201 milliós, 2018-ban pedig 280 millió forintos mínusszal zárt - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A korábbi években sem volt fényes a mérleg: 2017-ben 86 millió, 2016-ban 437 millió, 2015-ben pedig 219 millió forint veszteséget halmozott fel a főként exportra termelő vállalkozás, amely a honlapja szerint "hulladékfertőtlenítő berendezéseket fejleszt és gyárt az egészségügy, a gyógyszeripar és a mezőgazdaság részére, valamint gőzsterilizálókat (autoklávokat) értékesít a sterilizáló eljárásokhoz és a fertőzések elleni védekezéshez fogorvosi rendelőknek, klinikáknak, magánklinikáknak és kórházaknak". Az izraeli alapítású, több mint 15 éves piaci tapasztalattal rendelkező orvosi eszközgyártó több mint 80 országban van jelen.
Több ezer lélegeztető érkezett Kínából
Orbán Viktor miniszterelnök márciusban, a koronavírus-járvány elején azt mondta, hogy 2560 lélegeztetőgép van hazánkban, ehhez szereznek be folyamatosan újakat Kínából. Áprilisban a kormányfő 7500-8000 darabos géppark létrehozásáról beszélt a rádióban. A 444. hu keddi cikkében azt írta, hogy összesítésük szerint eddig legalább 6500 lélegeztetőgépet vásárolt Magyarország Kínából, több milliárd forintért.
A kormányzati koronavírusos oldal június 10- tájékoztatója szerint jelenleg 344 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetőgépen.
A BME is fejlesztett egy lélegeztetőgépet
Májusban elindult a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) fejlesztett lélegeztetőgép gyártása is, a hírt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be. A lélegeztető prototípusát a BME készítette el, a gyártás feltételeit pedig az állami BM Heros Zrt. vállalat teremtette meg. A gyártó üzemcsarnokot öt hét alatt, 100 millió forintból alakították ki, ahol a tervek szerint naponta 10 lélegeztetőgép készülhet el - írták korábban közleményükben. Ez a lélegeztetőgép is világszínvonalú Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszter akkori nyilatkozata szerint.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót