Befejeződött a Micro-Ker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mintegy 23 ezer hitelezőt érintő felszámolása - tájékoztatta Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t. A bíróság a vállalkozás ellen folyó felszámolási eljárást befejezetté nyilvánította, az adóst megszüntette és elrendelte törlését a cégjegyzékből. A törvényszék a felszámoló által előterjesztett vagyonfelosztási javaslatot jóváhagyta, és annak megfelelően rendelkezett az adós vagyonának hitelezők közötti felosztásáról - tudatta a szóvivő.
Az 1991-ben alakult Micro-Ker Kft. egy évvel később indította el a Magad uram elnevezésű piramisjátékot: a 16 ezer forinttal belépőknek a díj többszörösének visszafizetését ígérték. A játék bő egy esztendő múltán összeomlott, ám a cég még abban az évben, 1993-ban újraindította a Magad uram második rendszerét. A belépési díj ekkor már 160 ezer forint volt, és ugyancsak busás hasznot helyeztek kilátásba. A rendszer harmadik változatára később ismét szép számmal akadtak jelentkezők. A hódmezővásárhelyi székhelyű Mikro-Ker felszámolási eljárása 1996 májusábanban indult el - derül ki a Céginfo.hu adataiból.
Közben a cég tulajdonosai és munkatársai közül többen - 1993-ban - a vállalkozás vagyonából megalakították a Gyémánthíd Kereskedelmi és Szolgáltató Rt.-t, s a piramisrendszerek tagjainak felajánlották, hogy a korábban befizetett belépési díjat váltsák át a befektetést szolgáló kötvényre, így az rt. részvényesei lehetnek.
A Magad uram három rendszerének, valamint a Gyémánthídnak a belépők összesen 1,8 milliárd forintot fizettek be, ebből a két társaság mindössze 591 milliót utalt vissza.
Az ügy kapcsán indult büntetőeljárásban - a sértettek száma meghaladta a 40 ezret - 1997 novemberében született jogerős ítélet a Csongrád Megyei Bíróságon. A vállalkozások tulajdonosait és munkatársait - összesen hat embert - jogerősen három és öt év közötti börtönbüntetéssel sújtott a bíróság, és több millió forintra vagyonelkobzást is elrendelt velük szemben.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Borzalmas tragédia: beomlott a járási hivatal bejárata, halálos áldozat is van
Nagy bejelentésekre készül a kormány, ekkor jönnek a részletek
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Orbán Viktor: Ukrajna készül, katonákat küldünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Meglepő kijelentés az ellenzéki térfélen: bármi lesz a választás eredménye, meg fogják óvni