Eddig 87 kalandparkot ellenőriztek, 31 helyszínen találtak hiányosságokat, és ezek közül négyet ideiglenesen, azonnali hatállyal bezárattak a hiba kijavításáig. Ez a 34 százalékos kifogásolási arány jelentős javulás a tavalyi 54 százalékhoz képest - mondta Keszthelyi Nikoletta az MTI tudósítása szerint.
A vizsgált 136 állandó és utazó vidámpark közül - ide értve a légvárakat és a go-kart pályákat is - hiányosságok miatt tízet záratott be a hatóság, illetve megtiltották a hibás berendezések működtetését. A vizsgálatok során a revizorok a megfelelőségi, terhelhetőségi tanúsítványt, az üzemeltetési naplót kérik el, emellett a műszaki felülvizsgálatok megtörténtét és azt is ellenőrzik, hogy a kezelő személyzet kapott-e megfelelő oktatást.
Kapcsolódó
A bezárt kaland- és vidámparkok kizárólag a hibás eszközök kijavítását és a hiánytalan, szabályos dokumentációk hatóságnak történő bemutatása esetén nyithatnak ki újra - tette hozzá a helyettes államtitkár.
A nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések elkezdődtek, a fogkrémek vizsgálata pedig most zárult, többségükben kevés a fluorid.
Az eseményen Kara Ákos (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a Magyarországon forgalmazott fogkrémek közelmúltban lezárult vizsgálati eredményeiről tájékoztatott. Közölte, a hatósági laboratóriumi bevizsgálás során kiderült, hogy a tizenegy vizsgált termékből kilencnél a fluorid tartalom átlagosan 5-10 százalékkal volt alacsonyabb a termékeken feltüntetett adatoknál. Ezeknél a gyártók illetve forgalmazók valótlan értékeket tüntetnek fel.
Kara egyeztetést kezdeményez a fogkrémgyártók képviselőivel. Emellett júliusban harmadik alkalommal is vizsgálni fogják a Magyarországon forgalmazott fogkrémeket.
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar
Olcsóbb lett kilépni az Egyesült Államokból
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
A megsemmisítés szélére kerülhet a Meduza
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé
Újabb csodálatos palota épült újjá a Budai Várban