A tenderek lejárati határidőinek módosítást az ajánlatkérő Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az első tender a 22 kilowattos töltők felszerelését tartalmazta 800 millió forint keretösszeg erejéig, vagy pedig a szerződés aláírásától számított 2 évig. Ezt a T-Systems Magyarország Zrt. nyerte.
A második tender az 50 kilowattos töltőkre vonatkozott - azonos feltételekkel mint az előző - de a keretösszege 2 milliárd forintot tett ki. Ezt az Elektromotive Hungária Kft. nyerte meg.
Mindkét tender nyertesével 1997. október másodikán szerződött az ajánlatkérő, így a határidő idén járt le ugyan ezen a napon. Ekkortól számít a hosszabbítás, amely fél évre szól, leszámítva, ha előbb merül ki a keret.
Az elektromos autótöltőket a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó állami szervezeteknél szerelik fel.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót