A most odaítélt támogatás az első szakaszban hivatott anyagi segítséget nyújtani a cégeknek ahhoz, hogy innovatív, piaci áttörést hozó termékhez, szolgáltatáshoz vagy eljáráshoz megvalósíthatósági tanulmányt készítsenek. A projektenként odaítélt 50 ezer euró összegű támogatáson felül a cégek vállalkozástámogatási szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, és háromnapos ingyenes üzleti tanácsadásban részesülhetnek.
Az Európai Bizottsághoz (EB) összesen 2079 olyan pályázat érkezett be a szeptember 6-i határidőig, amely megfelel a kiírásban foglalt feltételeknek. A pályázók közül támogatást elnyerő 119 kkv összesen 117 projekt megvalósításában működik közre (egy projektben több kkv is részt vehet) - közölte az EB.
A finanszírozásra érdemesnek ítélt projektek közül a legtöbb infokommunikációs technológiákkal (29) kapcsolatos, ezeket a közlekedési (16), illetve az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és hatékony energiarendszerek kialakítására irányuló projektek (15) követik a sorban.
A támogatást elnyerő cégek között 3 magyar kkv is található, melyek a következő témákban pályáztak innovatív projektekkel:
- Aero Glass Kft. (Budapest): innovatív földi navigációs alkalmazás kifejlesztése,
- Pentele Zrt. (Dunaújváros): a rovarkártevők elleni védelmet kovaföld felhasználásával költséghatékony módon biztosító megoldás a gabonafélék hosszú távú tárolására,
- OptoForce Kft. (Tatabánya): tanuló robotok a feldolgozóiparban, a minőség és a hatékonyság javításának szolgálatában.
Azóta, hogy 2014. január 1-jén kezdetét vette a Horizont 2020 keretprogram, 2422 kkv kapott az innovációs ciklus első szakaszában támogatást.
A következő forduló határideje 2017. november 7.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak