A jóváhagyott befektetések Budapestről, valamint Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Komárom-Esztergom és Csongrád-Csanád vármegyéből érkező vállalkozások projektjeit érintik. A programban a feldolgozóipartól az informatikán és logisztikán át az egészségügyig számos ágazat képviselteti magát.
A program indulása óta ezernél is több vállalkozás kezdte meg az előszűrést a program honlapján, a pozitív befektetési döntést szerzett cégek között IT-tanácsadó, acélszerkezet-gyártó, étterem, és egészségügyi szolgáltató is van – írja közleményében a szervezet.
A nyár végéig várhatóan több, mint 100 befektetési döntés születhet, miközben már megtörtént az első szerződés aláírása is – amivel a megvalósítás szakasza is elindult. Balog Ádám, az MKIK alelnöke, az MKIK Tőkealap-kezelő igazgatóságának elnöke azt mondta, fontos számukra, hogy a tőke a valós növekedési szándék mögött jelenjen meg, és olyan cégeket segítsenek, akik képesek élni a lehetőséggel.
A befektetésekkel párhuzamosan folytatódik a vállalkozások tájékoztatása és felkészítése is, hogy minél többen élhessenek a lehetőséggel – a rendelkezésre álló 100 milliárd forintos keretösszeg erejéig.
Viszik a kormányzati hiteleket, mint a cukrot
A termékekre eddig 914 darab kérelmet fogadtak be 414 milliárd forint értékben. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga