Hagyomány, hogy a múzeumok éjszakája keretében, a Magyar Nyelv Múzeumában rendezett programon jelentik be, mi is lett a hazai nyelvész közösség szerint az év szava, antiszava, ifjúsági szava és költői szava.
Minya Károly, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai oktatója, szókincskutató az MTI-nek a döntést azzal indokolta, hogy a Bubi környezetbarát és közösségteremtő kerékpár-kölcsönző rendszer. A név a szolgáltatás elindulása óta közismertté és közkedveltté vált, "könnyen megjegyezhető és polgárjogot nyert a magyar nyelvben".
Az év "antiszava" a plázaterepjáró, a "tömzsi formájú, magasított alvázú, tuningolt, hivalkodó" jármű, főként a plázák parkolóiban jelenik meg. Az indoklás szerint az autó "a fogyasztói társadalom felületességének a fuvarozója" és egy nem túl szimpatikus életérzést közvetít.
Az év ifjúsági szava az egoszörf. Ez az énkeresés sajátos módja, amely nem filozófiai értelemben, hanem a digitális térben következik be - mondta Minya Károly. Az egoszörf azt jelenti, "hogy beütjük a nevünket az internetes keresőbe, és elolvassuk, milyen felületeken vagyunk jelen, kik és mit írnak rólunk. Mindez tekinthető önimádó cselekedetnek, de lehet praktikus is, hiszen naprakész információt nyújt rólunk" - tette hozzá a nyelvész.
Az év költői szava a hímes templom, ami egy festett, színpompás mennyezetű, kazettás templomot jelöl. Ez egy sikeres szófelújítás, egy néprajzkutató érdeme - mondta Minya Károly.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)