A vállalat közlése szerint a múlt héten több alkalommal is folytatott közös tesztet a Janaf és a Mol az Adria kőolajvezetéken, az eredmények pedig egyelőre nem igazolják, hogy az képes lenne hosszútávon Magyarország és Szlovákia számára elegendő kőolajat felhozni az Adria-tengerről.
A tesztek során egy-két óránál tovább egyszer sem tudott a vezeték megfelelő kapacitással működni.
Rámutattak, hogy a teszt előtt a felek abban állapodtak meg, hogy a szállítás során fokozatosan növelik a nyomást és a szivattyúk számát, így elérve a maximális szállítási teljesítményt, amit a teszt teljes időtartama alatt fenn is tartanak.
A horvát partner is arról adott tájékoztatást a teszt előtt, hogy csak egy órán keresztül tudják biztosítani a maximális kapacitást, ezután pedig vissza kell venniük a nyomást. Ez a korábban közösen elfogadott tervtől jelentősen eltért, a teszt eredményének objektív értékelését pedig megnehezíti.
A tesztelés megkezdését követően alig 30 perc után a horvát partner áramellátási hibára hivatkozva leállította a szállítást és a rendszer több mint egy órán keresztül állt, ugyanakkor az újraindulás után a szállításnál nyomáskiesés is jelentkezett a horvát oldalon és a horvát fél kérte a Mol-t a vezetéki nyomás csökkentésére, amely után alacsony nyomással és teljesítménnyel tudott működni a vezeték horvátországi szakasza – tette hozzá a Mol.
A Mol és a Janaf régóta vizsgálja a csővezeték horvát szakaszának kapacitását, korábban már több kisebb tesztet is végeztek a felek és idén szeptemberben indult egy átfogó több hónapos, nagy mennyiségeket szállító időszak. Ennél a tesztnél arra voltak kíváncsiak a vállalatok, hogy mennyi kőolajat képes stabilan és hosszútávon szállítani a déli vezeték.
Veszélyes halak nyüzsögnek az Adriai-tengerben, ödémát, gyulladást, bénulást okozhatnak
Az Adriai-tenger vizében is megjelentek azok az inváziós halak, amelyek veszélyeztethetik a tengeri élővilágot. De vajon emberre is veszélyesek?Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget