A kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett szombaton is sok lesz a napsütés. Szombat délután azonban a Dunántúlon helyenként már több lehet a felhő, és az Alpokalján estefelé egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Pénteken a déli szél az Észak-Dunántúlon, szombaton a délnyugati szél a Dél-Dunántúlon gyakran megélénkül.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de elsősorban az Északi-középhegység völgyeiben és a Nyírségben egy-két fokos fagyra is számítani kell, talaj menti fagy pedig a Dunától keletre bárhol előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 20 fok körül alakul.
Az időjárási helyzet Európában
A kontinens belseje felett délnyugati-északkeleti tengellyel nagy kiterjedésű magasnyomás húzódik. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően Nyugat-, Közép- és Dél-Európában napos, csapadékmentes az idő. Az erős tavaszi napsütés megtette a hatását; az elmúlt napokhoz képest a legtöbb helyen erősödött a nappali felmelegedés. Skandinávia északi felének kivételével már a szárazföld legnagyobb részén 13 és 20 fok közé melegszik fel délutánra a levegő, sőt Franciaországban 22, 24 fokot mérnek. A változékonyságot hozó időjárási frontok jelenleg az északi szélességek felett vonulnak. Ott a szeles, felhős, többször csapadékos időben 10 fok alatt marad a hőmérséklet csúcsértéke.
Szombat estig a Közép-Európa feletti anticiklon bár kissé gyengül, de számottevő időjárás-változás térségünkben nem valószínű; folytatódik a kellemes, napos, tavaszi idő.
Legolvasottabb
Megdöbbentő számok: így spórolnak a betegek ellátásán
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Trump teljesen elszabadult: páros lábbal szállt bele kritikusába
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
A sírból támasztanák fel ezek a projektek a magyar szociális bérlakást