A francia Engie nevű áramszolgáltató pénteken jelentette be, hogy az ősszel leállítja az ország keleti felében, Tihange mellett található atomerőművének 2-es reaktorát, és szeptember végén nem indítja újra a 3-as reaktorát a kiszolgáló épületek falán észlelt repedések miatt.
Marie Christine Marghem belga energiaügyi, környezetvédelmi és fenntartható fejlődésért felelős miniszter keddi tájékoztatása szerint a tihange-i erőmű 1-es reaktorát is leállítják október 20. és november 29. között karbantartás miatt, így ez az erőmű ebben az időszakban nem üzemel. Elmondta, mivel az észak-belgiumi, négy reaktorral rendelkező Doel mellett található erőműben csak a 3-as blokk fog üzemelni, ez nem lesz képes elegendő áramot termelni az ország ellátásához, ezért Belgium a szomszédos országokhoz fordul segítségért - írja az MTI. Közölte, Németországgal hamarosan aláírja az elektromos áram importjáról szóló megállapodást Belgium, amelyet várhatóan újabbak követhetnek Hollandiával és Franciaországgal.
A napilap információi szerint elképzelhető azonban, hogy novemberben az ország egészét érintő, tervezett áramkimaradások lesznek. Az áramszolgáltatás megszakítása tartományonként, településenként és kerületenként eltérő időpontokban, elsősorban az esti időszakban várható.
A tihange-i erőmű 2-es blokkját október végén állítják le, a reaktor június elsején indulhat újra leghamarabb. A 3-as blokkot március végén állították le, és szeptember végén kellett volna újraindítani, de az észlelt hibák miatt ezt jövő májusra halasztották.
A tihange-i 2-es blokkot 2023-ban tervezi végleg leállítani Belgium. A Doel 3-as blokkot 2022-ben, a többi öt reaktort pedig 2025-ben kapcsolnák le. Egy 2009-ben hozott kormánydöntés értelmében 2025-ig bezárják az összes nukleáris reaktort az országban. A jogszabály szerint 40 évi használat után minden reaktort végleg le kell állítani, újakat pedig tilos építeni.
Fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el