A határon átnyúló öröklést megkönnyítő új uniós rendelet hatályba lépett augusztus 17-én - emlékeztetett Vera Jourová igazságügyi uniós biztos hétfőn. Miután eddig mind a 28 tagállamban eltérő szabályozások éltek arra vonatkozóan, hogy melyik ország bíróságának kell eljárnia az ügyben és melyik ország jogszabályait kell alkalmazni, ezért a határon átnyúló öröklések lebonyolítása rendkívül bonyolult volt. A most hatályba lépett szabályozás megkönnyíti az európai polgárok számára a nemzetközi végakarat vagy örökség jogi kérdéseinek intézését.
Az új jogszabály jelentősen egyszerűsíti a nemzetközi öröklés lebonyolítását azáltal, hogy egyetlen kritérium - az elhunyt szokásos tartózkodási helye - alapján határozza meg a joghatóságot és a határon átnyúló ügyekben alkalmazandó jogot. Ez azt is lehetővé teszi a polgárok számára, hogy teljes körű jogbiztonság mellett előre gondoskodjanak az öröklésükről. Azok, akik végrendeletet készítenek megválaszthatják például, hogy a vagyontárgyaikra az állampolgárságuk szerinti ország jogszabályait alkalmazzák-e, még akkor is, ha azok más tagállamban találhatóak
A jogszabály emellett bevezeti az európai öröklési bizonyítványt, amely egyéb formalitások nélkül is érvényesíthetővé teszi az örökösi és hagyatéki vagyonkezelői jogállást az EU egész területén. Ez jelentős előrelépést jelent a korábbi helyzethez képest: a Bizottság reményei szerint felgyorsulnak és olcsóbbá válnak az eljárások.
Az új uniós jogszabály ugyanakkor nem változtat a lényegi tagállami öröklési szabályozásokon. Továbbra is nemzeti hatáskörben marad annak szabályozása:
- hogy ki örökölhet, és hogy a gyerekek és házastársaknak a vagyon mekkora része járhat;
- a tulajdonjog és családi jog szabályozása;
- a hagyaték adózásával kapcsolatos kérdések.
A jogszabályok nem vonatkoznak Dániára, Írországra és az Egyesült Királyságra. A változás mintegy 450 ezer családot és vélhetően ennél jóval több uniós polgárt érintenek, hiszen több mint 12,3 millió uniós polgár lakik másik EU-tagállamban.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)