Több szempontból is rendhagyó döntést hozott tavaly decemberben utolsó előtti ülésén az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága. Rövid vita után a kormánypárti képviselők engedélyezték, hogy a Debreceni Egyetem 6,5 milliárd forintos projekt keretében elkészítse az "Országos Környezetállapot Felmérést" - mindezt közbeszerzés nélkül. Mind az engedélyt kérő intézmény, mind a projekt nagysága tekintve rendhagyó a decemberi döntés: mint a mellékelt táblából látható nemzetbiztonsági okokra hivatkozva általában honvédelmi vagy a belügyi tárca kér felmentést a közbeszerzés általános szabályai alól. (Ilyen esetben nem kell széles körű közbeszerzési pályáztatás lefolytatni, hanem nemzetbiztonsági átvilágításon átesett cégektől lehet ajánlatot kérni. Ám ilyenkor sem kötelező a verseny, elég a listáról egy céget választani a vonatkozó törvények szerint. Az átvilágításon átesett cégek száma a több százra rúg, ám a lista nem nyilvános.)
Az e-útdíj mindent vissz
Mint a listán is látható azonban vannak kakukktojások: mindjárt ilyen a legnagyobb projekt a Nemzeti Fejlesztés Minisztérium (NFM) által nagy rohamban tavaly levezényelt e-útdíjrendszer kiépítése, amelynek közbeszerzés alól mentesített keretét 42 milliárd forintban szabták meg. Erre a kibúvóra az NFM-nek nem elsősorban a nemzetbiztonság érdekek védelme miatt volt szükség - hanem így jóval gyorsabban le lehet vezényelni az akkor már hatalmas késében levő projektet. Hasonló a helyzet a Fővárosi Önkormányzattal, amely a CET-Bálna projektet ügyében kértek összesen három alkalommal is felmentést. A kétszeri ismétlésre az emelkedő költségek miatt volt szükség. Ugyanakkor egyetem, felsőoktatási intézmény elmúlt négy évben nem fordult a Honvédelmi Bizottsághoz felmentési kérelemmel.
Az összeget nézve is rendhagyó a Debreceni Egyetem projektje, hisz mint látható még a nagyok (BM, HM, TEK) is pár száz milliós, egymilliárdos beszerzésekkel fordulnak a bizottsághoz mentességet kérve. Az e-útdíjrendszer 42 milliárdos üzlete után a december 16-án meghozott bizottsági határozat a második legnagyobb projekt, amit közbeszerzés nélkül hajthatnak végre 2010-2013 közötti adatok szerint. (A parlamentben a honvédelmi mellett még a nemzetbiztonsági bizottság is ad felmentés közbeszerzések alól - ám ezen bizottság határozatai nem találhatóak meg a parlament honlapján.
Mi is lenne a környezetállapot felmérés?
A bizottsági ülésen elhangzott, hogy a projekthez a Debreceni Egyetemnek sem technikája, sem épülete, sem szakembere nincsen, viszont rendelkezésre áll 6 milliárd forintos uniós támogatás. A bizottság ülésén Szilvási Zoltán, az egyetem rektora elmondta, hogy a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola térinformatikai munkacsoportja - amely "csupa debreceni eredetű kutatókból" áll vinné a projektet Debrecenben, ennek érdekében az egyetem az uniós támogatásból önálló intézetet alakítana ki. Projekt keretében távérzékelési (légifotózási) technológiával elkészítenék az ország teljes digitális adatbázisát, amely mind az analóg mind a digitális térképek alapja lenne. Egységes országos térképészeti felmérés 40 éve nem folyt az országban, a projekt keretében a teljes ország földfelszínéről és - részben a földfelszín alatti objektumokról - is egy olyan egységes adatbázis készülhetne, amely további kutatások adatbázisául szolgálhatna. Az indoklás szerint ezzel a módszerrel olyan adatok keletkeznek "amelyek bizalmas, nemzetbiztonsági szempontból nagyon delikát kategóriába tartoznak".
(Alább "nemzetbiztonsági szempontból nagyon delikát" adatokat nézegethet.)
Nagyobb térképre váltás
A 6,5 milliárd forintos projektből csak a légi távérzékelési technológia beszerzése nettó 1,9 milliárd forintba, az épületberuházás 670 millió forintba kerülne. A határozat szerint a repülési tevékenységért 150 milliót fizetnének, míg az IT fejlesztések 550 millió forintot költenének.
A projekt elődjének tekinthető a 2010 októberében Országleltár projekt, amit akkor az Index derített fel: a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Földmérési és Távérzékelési Intézet az új nemzeti vagyonnyilvántartáshoz kézsített volna öt milliárd forintért az ország egy részéről (70 ezer négyzetkilométerről) légifelvételeket. Az akkori számítások szerint is a légi fotózás potom 160 millió forintba került volna a - pénzt ott is a kapcsolódó beszerzések vitték volna, ha azt nem fújja le akkor a kormány.
2010 aug. 5 | HM | EU-elnökség, informatika | 140,0 |
2010 okt. 11 | HM | Mazar-e Sharif "Camp Marmal" tábor fejlesztése | 570,0 |
2010 nov. 3 | BM | EU elnökség - 50 nagy teljesítményű rendőrautó | 450,0 |
2010 nov. 3 | BM | Rendőr-, büntetés-végrehajtási- és tűzoltóegyenruhák beszerzése | 3800,0 |
2010 dec. 14. | BM | Nemzeti Védelmi Szolgálat, iroda, autó, egyéb | 224,6 |
2010 dec. 14. | HM | HM és szervezeteinek üzemanyagkártya 2011-2013 | 973,3 |
2011 jan. 24. | BM | Bombaruha, mikrobusz, rendőrmotor, motorosruha, beléptető rendszerek | 1008,0 |
2011 már. 10. | BM-TEK | IT-eszközök | 807,0 |
2011 aug. 25 | BM | Nemzeti Nyomozó Iroda költöztetése | 50,0 |
2011 aug. 25 | BM | Készenléti Rendőrség, gépjárműállomány bérlése | 2339,0 |
2011 aug. 25 | BM | Készenléti Rendőrség, ingatlanfejlesztés | 1404,0 |
2011 okt. 20. | BM | Hívásfogadó központ építése | 720,0 |
2011 okt. 20. | BM | Robotzsaru ügyviteli rendszer | 600,0 |
2011 okt. 20. | BM | NVSZ flottakezelés | 112,9 |
2011 okt. 24. | Budapest Önkormányzata | Hajléktalanszállás | 400,2 |
2012 márc. 26. | HM | Őrzés-védelmi rendszer karbantartás | 856,8 |
2012 máj. 22 | Országos Polgárőr Szövetség | Polgárőr igazolványok gyártása | 52,5 |
2012 dec. 10. | BM | Ügyészségi informatika, szoftver | 98,5 |
2013 febr.11 | BM | 5+5 rabomobil | 450,0 |
2013 febr.11 | BM | "Szövegbányász rendszer kiterjesztése és supportálása", (IT) | 154,8 |
2013 febr.11 | BM-TEK | TEK autó, formaruha,mobiltelefon | 1090,5 |
2013 márc.4. | NFM | E-útdíj rendszer | 42000,0 |
2013 jún. 10. | Budapest Önkormányzata | CET beruházás | 1240,5 |
2013 Júl. 5. | HM | Szoftver és autóbeszerzés | 483,1 |
2013 Júl. 5. | BM | Börtöntervezés | 661,7 |
2013 okt.7. | BM | Robotzsaru ügyviteli rendszer | 138,0 |
2013 okt.7. | BM | Egységes Segélyhívó Rendszer, terminálok beszerzése | 1359,0 |
2013 dec. 16. | Debreceni Egyetem | Országos Környezetállapot Felmérés | 6500,0 |
Összesen 2010-2014 | 68684,36 | ||
Forrás: Honvédelmi Bizottság |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megint variál a számlázással az MVM: ezzel dolgunk lesz

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Vészjelzést adott a WHO - Jelentősen emelkedni fog a mellrákos betegek száma

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van
