Az aszályos ősz és tavasz egyetlen mezőgazdasági kultúrának sem kedvez, ugyanakkor a szamócát kevésbé érintette, mivel az ültetvényeket öntözik - írja az MTI.
A magyar szamóca fogyasztói ára áprilisban kilogrammonként 2000-4000 forint között mozgott, míg a spanyol és görög importgyümölcs - mint minden évben - ennél jóval olcsóbban volt kapható. A vásárlók a magyar szamóca árának csökkenésére májusban, az alacsonyabb termelési költségű, szabadföldi szamóca megérkezésével számíthatnak. A napsütéses és kiegyenlített hőmérsékletű kora tavaszi időszaknak köszönhetően idén nagyon jó ízű termés áll a fogyasztók rendelkezésére.
A magyarországi szamócatermő terület 40-50 százalékát teszi ki a szabadföldi termesztés, amelynek hektáronkénti termelési költsége évente 5-10 millió forint, míg hajtatott (fóliás) termesztés esetén akár 15-40 millió forint is lehet, ez az oka, hogy a korai, hajtatott termesztésből származó szamóca drágább.
Az alelnök szerint magas a gyümölcs termelési kockázata, mivel termesztése sok munkával és nagy tőkebefektetéssel jár. Emellett jövedelmezősége is alapvetően az elért hozamoktól függ, mivel az értékesítési ár egy-egy termelő által érdemben nem befolyásolható. A megfelelő jövedelmezőség eléréséhez hektáronként szabadföldi körülmények között 10-15 tonna, fóliában pedig 20-30 tonna hozam szükséges, amely magas fokú technológiai precizitást és szaktudást, illetve nagyon jelentős mennyiségű munkaerőt igényel, ez utóbbi hiánya azonban egyre inkább jellemző a szektorra.
Magyarországon a termelés jelentős része a Szentendrei-szigeten, Nagykőrös-Lajosmizse-Nyársapát, valamint Szatymaz-Zsombó térségében folyik, egyre többen állítják elő termesztő berendezésben a szamócát.
Az országban megtermelt szamóca 90 százalékát belföldön fogyasztják el, 10 százalékot pedig az osztrák, a lengyel és a szlovák piac vesz fel. Ezzel szemben jelentős az ország importja, a magyar termés körülbelül felét teszi ki. Magyarország legnagyobb partnere Spanyolország, emellett olasz és görög szamóca is nagy mennyiségekben van jelen a kereskedelemben, de általában csak május közepéig.
A fajtahasználatban a nemzetközi trendekhez igazodnak a termelők, 60 százalékban Cleryt állítanak elő, de sorra jelennek meg a jobbnál jobb új fajták - tette hozzá Apáti Ferenc.
A magyar szabadföldi szamóca várhatóan május közepén jelenik meg nagyobb mennyiségben a piacokon, és legalább június közepéig kitarthat a belföldi kínálat. A rekord meleg áprilisi tavasz felgyorsította a növények növekedését, ennek következtében idén kevésbé lesz érezhető a különbség a fóliás és a szabadföldi szamóca betakarítási ideje között.
Kitértek arra is, hogy a magyarországi ültetvények megfelelő állapotban vannak, továbbá a jégkárok mértékét - a kamara által kiépített és először tavaly május elején, majd idén már április közepén üzembe helyezett - országos talajgenerátoros jégkármérséklő rendszer már csökkenteni fogja.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Kiadós leállással kezdi az újévet az MBH Bank
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését