A kormány a decemberi két haláleset után idén januártól ingyenessé tette az agyhártyagyulladást okozó C típusú Meningococcus elleni védőoltást. Az ingyenes vakcináért gyermekükkel az orvoshoz siető szülők azonban a gyermekorvosnál szembesülnek vele, hogy a teljes védelemhez további kétféle oltás beadása is szükséges. Ezek összesen akár 130 ezer forintba is kerülhetnek - ráadásul a B típusú baktériumtörzs ellen védő, méregdrága vakcinából nincs is elég az országban - írja a portál.
Ha a kormány az agyhártyagyulladás valamennyi fajtája ellen szükséges védőoltási sort ingyenessé tenné, annak összköltsége 17-18 milliárd forintot tenne ki az évente születő kilencvenezer csecsemő beoltásával.
A januártól ingyenes védőoltás csak az egyik, amúgy kevesebb áldozatot szedő baktériumtörzs ellen véd, ráadásul ez a vakcina eddig sem volt túl drága, ezért a gyerekek jelentős részét már beoltatták a szülők a betegség ellen.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott