Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, Zuschlag János újabb ügyén nagyon meg vannak döbbenve. Hozzátette: a Fidesz - és biztos benne, hogy többnyire az emberek is - várják a szocialisták magyarázatát, hogy mi is ez az egész.
A volt szocialista politikus, Zuschlag János a pénteken közölt interjúban azt mondta, ötvenmillió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől. Azt állította, a visszalépésről Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György vezető szocialista politikusokkal állapodott meg. "A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő" - jelentette ki.
A Simon Gábor ügyében felmerült újabb sajtóinformációkra - miszerint Magyarországon is lehetnek eltitkolt pénzei a volt szocialista politikusnak - Selmeczi Gabriella azt mondta, a Fidesz "rendületlenül hisz abban", hogy 31 nap hallgatás után Mesterházy Attila MSZP-elnök végre el fogja mondani azt, honnan vannak Simon Gábor eltitkolt százmilliói, és hogy a pártelnök elmegy az Országgyűlés mentelmi bizottságának jövő hétfői ülésére.
Legolvasottabb
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
„Ez lehetetlen!” - üzente az Európai Tanács elnökének Orbán Viktor
Az Ukrajna támogatását akadályozó politikája miatt súlyos büntetést kérnek Orbánra és Magyarországra
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Már most eldőlhet a választás? Vért izzadnak a kisebb pártok az aláírásgyűjtéssel
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával