A helyhatóságok azzal szembesülnek, hogy az áram ára 36 forint/kilowattóra helyett 400-500 forint lesz, a gáz ára pedig köbméterenként 150 forintról 600 forint fölé emelkedhet - írja a G7, amelynek sajtómunkásai számos önkormányzati gazdálkodásra rálátó szakértővel beszéltek erről. Ennek alapján úgy tűnik, hogy az önkormányzatok nem tudják milyen hatása lesz pontosan ennek a drágulásnak.
Annyi látszik biztosnak, hogy ha legkésőbb októberig nem kapnak állami támogatást, számos önkormányzat egyszerűen fizetésképtelen lesz. Még a gazdagabb teleüléseken is fel kell függeszteni a helyi szolgáltatásokat.
Minden negyedik forint
A 2021-es adatok alapján az önkormányzatok összes kiadása évente 2900 milliárd forint körül van. Ebből közüzemi díjakra a költségvetési beszámolók szerint 34 milliárd forintot, közvilágításra pedig 30 milliárdot költöttek, ami a kiadások alig 2,2 százaléka volt. Csakhogy a tavaly még összesen 64 milliárd forintos energiaköltség a jelenlegi árakon 600-700 milliárd forintra ugrott.
Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak átlagosan minden negyedik forintot energiaköltségre kellene fordítaniuk. Természetesen lejjebb állítják majd a fűtést és hosszabb szüneteket próbálnak tartani a közintézményekben, ám ezzel csak 10-20 százalékos megtakarítást lehet elérni.
Ráadásul az önkormányzatok még akkor sem fizethetnék ki ezt a teljes összeget, ha lenne rá pénzük. A gazdálkodásuk ugyanis kötött, az államtól vagy az uniótól kapott fejlesztési forrásokat például nem lehet rezsire fordítani. Az állami támogatások szinte mindegyike kötött, ahogy a béreket is kötelezően ki kell fizetni és számos feladatot el kell látni.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak