Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón tette egyértelművé: a hazai üzemanyagárakban

azért nem érvényesül az olcsóbb orosz nyersolaj ára, mert abból közvetlenül a rezsicsökkentést finanszírozzák. 

Gulyás kifejtette, hogy a Brent típusú olaj hordónkénti ára és az Ural típusú orosz olaj ára közötti különbség 95 százalékát a Mol adó formájában befizeti az államnak. Ez az összeg a rezsivédelmi alapba kerül, és ebből tartják fenn a lakossági energiaárakat. A magyarázat ráerősített arra, ami azért eddig is viszonylag egyértelmű volt: a kormány valójában egy ügyes keresztfinanszírozási mechanizmust működtet, azaz a lakossági rezsi kedvezményét az üzemanyagárakon és az azokba épített különadókon keresztül fizeti meg a társadalom.

A 95 százalékos állami elvonás

A rendszer logikája szerint a Mol ugyan jelentős diszkonttal szerzi be a szankciók miatta diszkontáras orosz olajat a Barátság vezetéken keresztül, de a magyarországi üzemanyagárak a drágább, nyugati  típusú olaj árszintjéhez igazodnak. Mivel az állam a beszerzési árelőny szinte teljes egészét (95 százalék) elvonja, az autósok a benzinkutakon nem érezhetik az olcsóbb nyersanyag előnyeit.

Ez azt jelenti, hogy az autósok és a szállítmányozók minden tankolásnál közvetlenül hozzájárulnak a lakossági gáz- és áramárak dotációjához.

Aki tehát munkavégzés vagy logisztikai kényszer miatt többet autózik, az arányosan nagyobb mértékben finanszírozza mások rezsitámogatását.

Inkább politikai, mint költségvetési haszon

A minap Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is pontosan ezt az érvrendszert használta egy Facebook-bejegyzésben, megemlítve azt, hogy a különadó 2022 és 2025 között összesen 310 milliárd forint bevételt hozott a költségvetésnek. Ez éves szinten nagyjából 75–100 milliárd forintos tételt jelent.

Bár a kormányzati narratíva szerint ez az összeg nélkülözhetetlen a rezsicsökkentés fenntartásához, gazdasági elemzők, köztük a DW-nek nyilatkozó Zsiday Viktor szerint az összeg súlya a teljes államháztartáshoz képest finoman szólva is relatív.

A magyar költségvetés éves bevételeihez mérve ez a tétel mindössze a teljes büdzsé körülbelül 0,25 százalékát teszi ki. Emiatt igencsak kérdéses, hogy a viszonylag csekély gazdasági előny megéri-e a fenntartott orosz energiafüggőséget és a Barátság vezeték körüli folyamatos politikai konfliktusokat.

A horvátok üzentek Orbánnak és a Molnak: mondjanak le az orosz olajról

A horvát gazdasági miniszter felszólította Magyarországot és Szlovákiát, hogy az ukrajnai szolidaritás jegyében azonnal hagyjanak fel az orosz olaj behozatalával, kiemelve, hogy a Janaf már most is megbízhatóan szállít nem orosz eredetű nyersolajat Magyarország felé. >>>

Az infláció mint rejtett adó

Persze a hatás messze nem áll meg a benzinkutaknál. Mivel az üzemanyag ára a különadó miatt magasan rögzül a világpiaci árhoz képest, az a teljes gazdaságon végiggyűrűzik. Minden termék logisztikai költsége emelkedik, ami beépül a fogyasztói árakba,

az állam pedig a megdrágult termékek után értelemszerűen beszedi a 27 százalékos általános forgalmi adót.

Gyakorlatilag egy kettős elvonás valósul meg: az állam először a Molnál adóztatja meg az olcsóbb beszerzést, majd az emiatt megdrágult fogyasztási cikkek után is emelt ÁFA-bevételeket realizál. Nos, a többi között ezért is drágább a benzin és a gázolaj Magyarországon, mint jó néhány környező országban. 

Társadalmi eredmények és infrastrukturális árak

Az Oeconomus Gazdaságkutató decemberi elemzése arra mutat rá, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően 15 százékról 5 százalék környékére esett azok aránya, akik nem tudják megfelelően kifűteni otthonukat. Ez jóléti szempontból mindenképpen pozitív fejlemény, azonban a finanszírozási modell ettől függetlenül súlyos strukturális kérdéseket vet fel.

A támogatás ugyanis nem szociális alapú, a tehetősebbek is részesülnek belőle.

A túlfogyasztók mint a rendszer befizetői

A rezsicsökkentés finanszírozása nem csupán az üzemanyagárba épített különadón keresztül valósul meg. Ahogy arra a korábbi cikkünkben is rámutattunk, a kormány a lakossági fogyasztók egy jelentős részét is befizetővé tette a „lakossági piaci ár” bevezetésével.

Aki túllépi a meghatározott átlagfogyasztási limitet, a többletért olyan árat fizet, amely jelentősen magasabb a tőzsdei jegyzésnél. Ezzel a kormány gyakorlatilag a lakosság egyik részével (a nagyobb ingatlanban élőkkel vagy korszerűtlen fűtésűekkel) fizetteti ki a másik rész (az átlag alatt fogyasztók) kedvezményét. A januári hideg után, pontosan itt kellett beavatkozni, hogy ne okozzanak túl sokaknak, és túl nagy meglepetéseket a gázszámlák. 

Ez a kettős szorító – a magas üzemanyagár és a büntető jellegű túlfogyasztási tarifa – együttesen biztosítja a Rezsivédelmi Alap forrásait. Ez tovább erősíti azt a kritikát, hogy a rezsicsökkentés valójában nem egy gáláns kormányzati juttatás, hanem egy belső elosztási mechanizmus: az állam a „túlfogyasztóktól” és az autósoktól elvont extraprofitból tartja fenn az átlagfogyasztók látszólagos olcsóságát.

Az infláció és a hálózat amortizációja

Az elvont források hiánya azonban hosszú távon mindenkinél jelentkezik. Mivel a szolgáltatók nem realizálnak a fenntartáshoz és modernizációhoz szükséges bevételt, a közműhálózat állapota folyamatosan romlik. A „csökkentett” árnak így nemcsak az üzemanyagárban és a túlfogyasztási büntetőtarifában van meg az ellenértéke, hanem a gyakoribb csőtörésekben, a villamoshálózati korlátozásokban és az elmaradó energetikai korszerűsítésekben is. 

Hogyan csinálták mások? A lengyel ébredés és a cseh út

Míg Magyarország az orosz olajra és a keresztfinanszírozásra épít, a környező országok többsége más utat választott, és ahol volt, ott elkezdték kivezetni a mesterséges árszabályozást.

Lengyelország az energiaválság alatt egy a magyarhoz nagyon hasonló, limitált rezsicsökkentést vezetett be (évi 2000 kWh-ig járt a támogatott áramár). 2024 közepén azonban kivezették ezt a rendszert. Ahogy lengyelországi szakértők is rámutattak:

a mesterségesen alacsony ár illúzió volt. 

A TVN24 szakújságírója úgy fogalmazott: „Valójában nem az állam támogatta a villanyszámlánkat, hanem mi. Hiszen ez a pénz az adókból származik.” A kivezetés nyomán az árak megugrottak – a hőszivattyúval fűtők például komoly számlasokkot kaptak –, de a lengyel állam befejezte a rejtett finanszírozást, amely elszívta a forrásokat a szénalapú energiaszektor modernizációjától.

Csehország szintén piaci alapokra helyezte vissza az energiaárakat, és a tengeri olajellátásra (TAL-vezeték) támaszkodva oldotta meg az ellátásbiztonságot. Bár náluk is léteznek szociális védőhálók, azokat az állami költségvetésből, célzottan finanszírozzák, nem pedig ágazati különadókból.

Ha a puszta rezsiszámlákat nézzük, a magyar modell kétségtelenül komoly védelmet nyújt.

A Numbeo.com adatai szerint egy 85 négyzetméteres lakás átlagos rezsije Budapesten nagyjából 51 000 forint, míg Varsóban 107 000, Prágában pedig 113 000 forint átszámítva.

A cseh és a lengyel háztartások tehát nominálisan több mint a dupláját fizetik a magyar rezsinek. A gazdasági realitás azonban a jövedelmekbenérhető igazán tetten: Varsóban a megélhetési költségek alig 1,6 százalékkal magasabbak a budapestinél, a nettó átlagfizetés viszont 30 százalékkal magasabb. Prágában a nettó átlagbér 35 százalékkal előzi meg a magyart.

A magyar rendszer kétségtelenül megvédte a lakosságot – különösen az alacsonyabb jövedelmű, átlagfogyasztás alatt maradó háztartásokat – egy brutális, azonnali ársokktól, stabil és tervezhető kiadásokat biztosítva a sárga csekkeken. Ennek az egyensúlynak azonban van ára: a különbözetet a lakosság az alacsonyabb reálbérekből, a benzinkutakon hagyott rejtett adókból, a túlfogyasztási büntetőtarifákból és a bolti inflációból egyenlíti ki, miközben az energetikai infrastruktúra megújulása is várat magára. A környező országok a fájdalmasabb, de némileg átláthatóbb piaci utat választották, ahol a magasabb rezsit magasabb bérekből fizetik, ösztönözve az energiatakarékosságot és a hálózatfejlesztést.

Kapcsolódó