A rendkívül hideg időjárás miatt januárban többet kellett fűteni, az Orbán-kormány pedig ezért – mint ismert – rezsistopot vezetett be, amely egyszeri, 30 százalékos mennyiségi kedvezményt jelent minden lakossági ügyfélnek a fűtési célú földgáz- vagy villamosenergia-fogyasztásra.
Első hallásra ez egy kedvező döntésnek tűnik, ugyanakkor a százalékos támogatás azt jelenti, hogy mindenki a rezsiszámlája 30 százalékát takarítja meg egy hónapig az állami támogatás révén.
Ha valakinek egy hónapban 20 ezer forint a fűtésre fordított költsége, akkor 30 százalékos támogatás mellett 6 ezer forintot spórol. Ugyanez az arány egy nagyobb, drágább ingatlan esetén, ahol a rezsi például 40 ezer forint, 12 ezer forint a megtakarítást – tehát háromszor annyi, mint a kisebb lakásban élő családoknál.
Ez az arányosítás miatt a támogatás valójában regresszív hatású lehet a központi költségvetés szempontjából: a nagyobb fogyasztású (és sok esetben gazdagabb) háztartásoknak sokkal nagyobb összeg jut, miközben az alacsonyabb jövedelmű családok relatív szinten kevesebb támogatást kapnak, noha az ő pénztárcájuk számára a rezsikiadás sokkal érzékenyebb terhet jelent.
Az egyenlő százalékos támogatás nem veszi figyelembe a háztartások jövedelmi helyzetét. Pont úgy ahogy például az anyák szja-kedvezményével is különbséget tesznek gyermek és gyermek között: azoknak a gyerekeknek és családoknak adnak több pénzt, akik egyébként is jobban élnek. Erről részletesen írtunk korábbi cikkünkben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Biztonsági őrökkel vitték ki az ellenőröket a fővárosi cégtől – Vitézy szerint valamit nagyon el akartak tüntetni
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Túl van fújva a Barátság-ügy? Az ukránok február 25-re ígérik az újraindítást
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Nem mindegy, mikor tanult - ennyit érnek az egyetemi évek a nyugdíj szempontjából