Novak Djokovic mindig is a pályán elért eredményeiről volt híres, ám a pénzügyi siker sem marad el a sportteljesítmény mögött. A szerb teniszező karrierje során több mint 193 millió dollárt teniszezett össze össze, ezzel ő minden idők legtöbb pénzdíjat kereső férfi teniszezője. A számok mögött nem csupán a Grand Slam-győzelmekből és az ATP-tornákon szerzett dollármilliók állnak: tükrözik egy olyan sportoló kitartását és dominanciáját, aki hosszú éveken át a csúcson maradt.

Tenisz nélkül is ömlik a pénz

Djokovic üzleti jelentősége nemcsak sikeres labdapüffölésből áll. Már évek óta építi pályán kívüli bevételeit, amelyek a szponzori szerződésekből, márkaépítésből és befektetésekből származnak. Ruházati szponzora, a Lacoste, nem pusztán az öltözékét biztosítja, hanem saját, Djokovic-inspirálta kollekciót is futtat. Az ütőit a gyerekkora óta biztosító Head, a cipőit és sportfelszerelését biztosító Asics, valamint a svájci luxusóragyártó Hublot is jelentős együttműködő partnerei. Az Aman Resorts és a Qatar Airways-zel kötött megállapodása pedig a nemzetközi lifestyle és wellness oldalát erősítik.

A szponzori bevételek évente körülbelül 20–30 millió dollárt tesznek ki,

ami nemcsak a prize money-t egészíti ki, de sok esetben felül is múlja azt. Djokovic tudatosan építi márkáját: a wellness- és életmód márkák, a prémium termékek, valamint a befektetési lehetőségek mind azt szolgálják, hogy a sportkarrier utáni időszakban is stabil és diverzifikált bevételi források álljanak rendelkezésére.

zh
A Lacoste-Djokovic kollaboráció egy saját kollekciót eredményzett
Kép: Getty Images, Dave M. Benett

Az üzleti érdekeltségek között már kifejezetten profitorientált projektek is megjelennek. Djokovic az elmúlt években részesedést szerzett a dán egészségtudatos élelmiszerláncban, a Joe & The Juice-ban, amely gyorsan növekvő, nemzetközi hálózattal rendelkezik. A befektetés illeszkedik saját, egészségtudatos életmódjához, így nemcsak pénzügyi, hanem imázs-szempontból is logikus lépés.

Hasonló stratégiai döntés volt a mikroitalokat gyártó Waterdropban vállalt szerepe: itt nem csupán márkanagykövet, hanem tulajdonosi státusszal is rendelkezik. A fenntarthatóságra és cukormentes hidratálásra épülő üzleti modell globális trendekre reagál, ami hosszú távon komoly növekedési potenciált hordoz. 

Djokovic érdeklődése a sporttechnológia irányába is kiterjed. Korábban befektetett a biometrikus és sportanalitikai megoldásokat fejlesztő Fitlight vállalatba, amely reakcióidőt és koordinációt fejlesztő rendszereiről ismert. Ez a lépés már nem pusztán lifestyle-alapú döntés volt, hanem a professzionális sport jövőjébe vetett hitet tükrözte.

A portfólióból nem maradtak ki az ingatlanok sem: Djokovic több országban – Szerbiában, Monacóban, Spanyolországban és az Egyesült Államokban – rendelkezik prémium kategóriás ingatlanokkal. Ezek részben magáncélú befektetések, részben értékőrző eszközök egy olyan sportoló számára, akinek jövedelme ciklikusan, versenyeredményektől függően alakul.

Jövőt biztosít a szerb gyerekeknek

A szerb teniszező pályán elért sikerei mögött egy olyan társadalmi küldetés is meghúzódik, amely nem csupán egyszeri adományokról szól, hanem hosszú távú, strukturált társadalmi befektetésről. A világklasszis sportoló és felesége Jelena 2007-ben alapították meg a Novak Djokovic Foundationt

azzal a céllal, hogy minden gyermek számára elérhetővé tegyék a korai gyermekkorban nyújtott minőségi oktatást, különösen ott, ahol a társadalmi és gazdasági körülmények ezt egyébként megnehezítik – elsősorban Szerbiában.

Ennek érdekében nemcsak óvodákat építenek és újítanak fel, hanem olyan közösségi programokat is finanszíroznak, amelyek a pedagógusok képzését, a szülők támogatását és a családok bevonását helyezik előtérbe. Az alapítvány célja ambiciózus: 2030-ra minden szerb gyermek számára biztosítani szeretnék az óvodai neveléshez való hozzáférést.

tt
Novak és Jelena Djokovic több tízezer gyermek számára biztosít elérhető oktatást

A célok elérésének érdekében eddig

  • 73 óvodát építettek,
  • 14 játszótérrel színesítik a gyermekek életét,
  • több mint 50 ezer gyermeket értek el az óvodai programok és oktatási támogatások révén,
  • és közel 2300 pedagógusnak fedezték és segítették a szakmai képzését.
  • A családokat sem hagyják magukra: több ezer szülőt támogattak, hogy minél jobban megértsék és segíthessék gyermekeik fejlődését.

Az alapítvány tevékenysége mögött több millió eurós beruházások állnak. A legutóbbi publikált adatok szerint eddig több mint 15 millió eurót fordítottak oktatási és korai gyermekfejlesztési programokra Szerbiában, és ennek jelentős részét a saját óvodafejlesztési projekteikre költötték – többek között új épületek építésére, felszerelések vásárlására és tantermi fejlesztésekre.

A hatalom és a legenda konfliktusa

Aki valaha járt Szerbiában, az tudja, Novak Djokovic mindennél és mindenkinél nagyobb. Ő az ország első számú embere, a nép büszkesége, szó szerint a mindenük – Istenként tekintenek rá. A pályán legendává vált teniszezőt Szerbiában hosszú ideig nemcsak sporthősként, hanem nemzeti politikai szövetségesként is kezelték. Ez azonban az elmúlt években drámai módon megváltozott: Djokovic és a politikai hatalom, különösen Aleksandar Vučić elnök között feszültség alakult ki, s a felek napjainkra teljesen elszigetelődtek.

A fordulat akkor következett be, amikor Djokovic nyíltan a diákok mellé állt, akik az újvidéki vasútállomáson bekövetkezett tragédia után a kormányzati korrupció és a kifogásolható gyakorlatok ellen kezdtek tüntetni.

A halálesetet okozó tragédia után a fiatalok nemcsak igazságot, hanem politikai felelősségre vonást és reformokat követeltek az állami intézményektől. A teniszező több alkalommal írt nyilvánosan a közösségi médiában olyan üzeneteket, amelyekben hangsúlyozta, hogy „a fiatalok hangja fontos”, és kifejezte szolidaritását azok irányába, akik a jövőjüket próbálják jobbá tenni.

h
Djokovic a korrupt szerb rezsim ellen tüntetők mellé állt, így a Vucic vezette hatalom kitagadta őt

Vučić elnök hivatalosan nem kritizálta direkt módon Djokovicot, de világossá tette, hogy a politikai nézetkülönbségek nem maradnak következmények nélkül. Egyes kormányzati kommentárok szerint Djokovic döntése „lebontotta azt a politikai harmóniát”, amit korábban a sportoló és az állami vezetés között kialakult. 

A nép ikonját élesen kritizálni nem is lett volna szerencsés, hiszen a forrongó Szerbiában az egyre népszerűtlenebb rezsim nem tudott volna olyan narratívát kialakítani, amivel az embereket el tudták volna téríteni a legenda iránt érzett imádatuktól. És ezzel a hatalom is tökéletesen tisztában volt. A nyilvános és éles támadások helyett maradt tehát a cenzúra vagy az üzleti ellehetetlenítés. Maga a rezsim soha nem mert szavakkal beleszállni Djokovicba, ám a hozzájuk tartozó média nem egyszer árulónak minősítette a sportolót, miszerint megsértette azt a „garanciát”, hogy valaha politikailag állást foglalna.

Új életet hozott a görög aranyvízum

A konfliktus odáig fajult, hogy Novak Djokovic elhagyta hazáját és 2025 őszén, miután a US Open véget ért csaldjával Görögországba költözött. A sportsajtó a görög költözés kapcsán arról számolt be, hogy

a letelepedés jogalapja a megvásárolt görög aranyvízum, amely ötéves tartózkodási engedélyt szavatol minden olyan nem uniós állampolgárnak, aki pénzügyi befektetést eszközöl Görögországban.

A cikk elején ismertetett üzleti tevékenységek okán befektetést pedig igazán könnyed tudott eszközölni. A számos márkatulajdonlás és befektetés mellett a sportoló családja rendelkezik egy 250-es ATP torna rendezési jogával, amely korábban Serbia Open, később pedig Belgrade Open néven futott. A torna versenyigazgatója nem más, mint Novak testvére, Djordje Djokovic, a család pedig az egész tornát áttelepítette Athénba, ahol egyébként több mint 30 éve nem rendeztek már ATP versenyt.

dd
Djokovic jól érzi magát Görögországban, meg is nyerte az athéni tornát
Kép: Getty Images, Costas Baltas

Ezen túlmenően a görög kormány és a helyi szövetségek vezetőivel is folyamatosak a megbeszélések. Djokovic találkozott Görögország miniszterelnökével, Kyriakos Mitsotakisszal, hogy beszéljenek a tenisz sportági fejlesztéseiről és a közös projektek jövőjéről – ideértve potenciális teniszakadémiák és edzőközpontok létrehozását is. A hírek szerint a sportoló nagyobb ingatlan- és sportinfrastruktúra-befektetésekben gondolkodik Görögországban, például egy körülbelül 23 millió dolláros teniszközpont-projektben, amely nem csak az ő edzéseit szolgálná, hanem a görög teniszezők fejlődését is támogatná.

A fentieket összeolvasva tisztán látszik, hogy Novak Djokovic élete ma már nem pusztán rekordokról és a sportolói nagyságról szól, hanem egy tudatosan felépített üzleti, társadalmi és családi stratégiáról, amelyben a vállalkozások, a jótékonyság, a politikai állásfoglalás és az új görögországi élet egyetlen komplex képet alkotnak a sportolóról, aki a pályán túl is hosszú távra épít.