A rendőrök szombaton 54 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 16 súlyos és 37 könnyű sérüléssel végződött - írják a police.hu-n.
Az állomány 136 személyt fogott el, közülük 16 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 98 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 186 személyt állítottak elő, köztük 89 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 14 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.
Legolvasottabb
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Biztonsági őrökkel vitték ki az ellenőröket a fővárosi cégtől – Vitézy szerint valamit nagyon el akartak tüntetni
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Kompenzációt kapnak a pedagógusok, még a választás előtt elutalják
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
„Ez lehetetlen!” - üzente az Európai Tanács elnökének Orbán Viktor