Már 103 ezer pedagógus levizsgázott, miután részt vettek a belügyminiszter által kötelezően előírt online továbbképzésen, amelyen a Nemzeti alaptantervről és az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról kellett „megújítaniuk” ismereteiket, írja a Népszava.
A Belügyminisztérium (BM) azt közölte: a képzésre és az azt követő vizsgára 109 553 pedagógus kötelezett, közülük január 14-éig 105 636 fő regisztrált és 103 361 fő el is végezte a képzést.
A vizsgát viszont 471 pedagógus nem tudta teljesíteni, mivel mindhárom vizsgalehetőségnél sikertelen eredményt értek el.
A szaktárca azt is közölte, a visszajelzések többsége a képzés hasznosságát emelete ki.
Bár a pedagógusokat kötelezték, ennek ellenére a tárca adatai alapján január közepén még mindig volt mintegy 4 ezer pedagógus, akik még csak nem is regisztráltak a képzésre, igaz, ezt és a vizsgákat legkésőbb január 31-éig kell teljesíteni.
Kapcsolódó
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, Nagy Erzsébet azt mondta, az érintettek rengetek figyelmeztető levelet kaptak és több intézményben az igazgatók is nyomást gyakoroltak a pedagógusokra, állítása szerint „következményekkel” is fenyegették a tanárokat.
A lehetséges következményekkel kapcsolatban a BM korábban azt közölte, a képzés teljesítési kötelezettséget ír elő, amelyről az Oktatási Hivatal állít ki tanúsítványt. Ezt a teljesítményértékeléskor veszik figyelembe, az eredmény pedig az értékelés alapján megállapított új illetményt is befolyásolja.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás szerint megoszlanak a vélemények arról, hogy ez a képzés mennyire hasznos. A pedagógusoknak inkább tantárgyspecifikus továbbképzésekre, a szakmai módszertanok megújítására, a digitális oktatással kapcsolatos kompetenciák fejlesztésére lenne leginkább szükségük, valamint abban is segíteni kellene őket, hogyan foglalkozzanak szakszerűen a sajátos nevelési igényű tanulókkal – mondta a PSZ elnöke.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Valami nagyon komoly készül: akár már idén elhallgathatnak a fegyverek?