A Bosch felmérése alapján a megkérdezettek 64 százaléka szerint önálló tantárgyként kellene a mesterséges intelligenciát tartani a ...
2025-től csak azok pályázhatnak iskolaigazgatói posztra Magyarországon, akik teljesítik az Oktatási Hivatal (OH) által szervezett, ...
A Belügyminisztérium írta elő a tanároknak és az óvodapedagógusoknak, hogy a Nemzeti alaptantervből és az Óvodai nevelés alapprogr ...
A héten véget érnek az érettségi vizsgák, a felvételi ponthatárokat pedig július 24-én hirdetik majd ki.
Szerző(k): Koncsek RitaTanévet értékelt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Úgy fogalmazott, szomorú év volt az idei, a fizetésemelés ellenére is, mert további 3-4 százalékos bérfejlesztésre lenne szükség. A közoktatásban a tanárhiányt vezénylésekkel, árhelyezésekkel és nyugdíjas visszafoglalkoztatással kozmetikázza a kormány.
Szerző(k): Koncsek RitaSzakértők szerint korrekt feladatokkal találhatták szembe magukat a diákok.
Szerző(k): Zádori BenceElőször érettségiznek idén a 2020-as Nemzeti Alaptanterv alapján és az új vizsgarendszer szerint a diákok, ezúttal matematikából.
Szerző(k): Zádori Bence