Tovább emeli a kormány a pedagógusok bérét, jövőre 936 ezer forint lesz az átlagfizetésük – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-oldalán szerdán. Gulyás Gergely a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta: a stratégiai kabinetülésén több napirendet is tárgyalni fognak a jövő heti kormányülést megelőzően. Ezek közül talán a pedagógus-béremelés a legfontosabb – tette hozzá.
A miniszter emlékeztetett, hogy Magyarország megállapodást kötött az Európai Unióval, amelynek értelmében a pedagógusbéreknek el kell érniük a diplomás átlagbér 80 százalékát. Ezért évről évre ennek megfelelően emelkednek a bérek – rögzítette, megjegyezve: a pontos összeg függ attól, hogy ki, melyik kategóriába tartozik.
A 936 ezer forintos átlagos pedagógusbér nagy előrelépés ebben a ciklusban
– jelentette ki Gulyás Gergely, hozzátéve, a pedagógusbérnek 2031-ig a diplomás átlagbér legalább 80 százalékát el kell érnie.
Nagyon fontos az, hogy a tanári hivatást kellőképpen becsüljük meg, hiszen a jövő generáció felkészültsége leginkább a tanároktól függ – szögezte le a miniszter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében