Házvásárlás esetén 100 helyett 150 millió forint lesz az Otthon Start Program által támogatott ingatlanvásárlások árkorlátja – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.
Panyi Miklós a közösségi oldalán megosztott videójában elmondta, hogy a héten több egyeztetést folytattak – ingatlanpiaci szakértőkkel, banki szakemberekkel, ingatlanfejlesztőkkel –, és ezek eredményeként hozott döntést a kormány.
Mint megírtuk, ősztől 3 százalék fix kamaton, 25 éves futamidővel juthatnak az első ingatlanjukat vásárlók támogatott hitelhez, a kölcsön maximum 50 millió forint, de a vásárlást nem lehet teljesen hitelből teljesíteni, szükséges minimum 10 százalék önerő.
Vagyis mindez azt jelenti, hogy már 150 millió forint értékű ingatlanokra is igényelhető a kedvezményes hitel,
akik az első otthonukat agglomerációs környezetben, családi házas környezetben szeretnék megteremteni, és szintén azoknak, akik az Otthon Start Programot CSOK Plusszal szeretnék kombinálni, és gyermekvállalásban gondolkodnak.
Az államtitkár szerint a hét egy másik fontos eseménye a bankokkal folytatott egyeztetési folyamat volt, amelynek keretében biztosították a kormányt arról, hogy a program szeptember 1-jétől elindul.
Így készüljünk fel, hogy biztosan megkapjuk a szuperhitelt az első lakásunk megvásárlására
A várhatóan ősszel induló Otthon Start Program új lehetőséget kínál az első lakásukat vásárlóknak, ám a kedvezményes hitel csak azok számára lesz elérhető, akik nemcsak a jogszabályi, hanem a banki hitelképességi feltételeknek is megfelelnek. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye