Itt a repülőrajt – így kezdődik Orbán Viktor miniszterelnök legújabb Facebook-videója, amelyben azt mondta, „nem ígérgetünk, hanem dolgozunk és teljesítünk”, ezt bizonyítandó pedig emlékeztetett, hogy beindult a Demján Sándor Program és elstartolt a munkáshitel. „De ez nem minden”, mondta, utalva arra, hogy 800 ezer családnál „komoly pénz áll a házhoz“.
Az elmúlt években ugyanis sokan vásároltak állampapírt, ami után a magyar kormány most 1700 milliárd forintnyi kamatot fizet – közölte a kormányfő. Hozzátette: január 20-án már megkezdődtek a kamatkifizetések, és minden hónap végén folytatódnak, így 2025 első negyedévében 954 milliárd forintot fizetnek ki csak az állampapírok után.
A miniszterelnök szerint ez azért jó, mert így nem a külföldi befektetőkhöz kerül a pénz, hanem a magyar családokhoz, akik azt arra költik, amire szeretnék.
„Így kezdődik egy fantasztikus év” – mondja a videójában zárásként a miniszterelnök.
Nagy Márton elmagyarázta, miért lesz különleges év az idei
A lakossági állampapírok után fizetett kamatok révén a családok idén rettentő sok pénzhez jutnak. A nemzetgazdasági miniszter arra kéri őket, hogy körültekintően, saját érdekeiknek megfelelően döntsenek a felhasználásról.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben