Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy új gazdasági korszak hajnalán a kihívások önmagukban is hatalmas problémát jelentenek. Jelenleg nem csupán az a kérdés, hogy hogyan konszolidálható a költségvetés, hanem az is, hogy a magyar gazdaság képes-e visszatérni a normális piacgazdasági működéshez a verseny nélkül sikeres vállalkozások és a radikális intézményi változások korszaka után – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) eseményén.
Decemberben már tudni lehetett, hogy az Orbán-rezsim megbukik. Van egy pont, amikor egy (gazdasági) rendszer megállíthatatlanul lefelé indul – mondta Bod-Péter Ákos, a jegybank volt elnöke. A közgazdász szerint ugyanakkor a múlt árnyékai hosszúak. Ahogy a Horthy- vagy a Kádár-korszak reflexei és lenyomatai máig kísértenek – elég csak az épített környezetünkre vagy az autók hátulján lévő Nagy-Magyarország-matricákra nézni –, úgy a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) vállalati struktúrájának lebontása és átalakulása sem lesz egy csapásra megoldható.
Korrupció helyett valódi piacgazdaság
Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója feltette a kérdést: vajon csak kormányváltás történt, vagy valódi rendszerváltás? A bankszektor meghatározó alakja rámutatott, hogy az elmúlt években teljesen elferdült a piacgazdaság fogalma Magyarországon. Egy olyan rendszer működött, amely „tele volt telefonbeszélgetésekkel”, ahol néhány ember döntött arról, hogy kinek, mikor és hogyan kell cselekednie.
„Egy korábbi miniszter szavaival élve: Magyarországon lejtett a pálya az Orbán-rendszerben. Most azt várjuk, hogy mindenkinek ugyanolyan legyen” – tette hozzá Jelasity. A szakember szerint a gazdaságpolitika egyik legnagyobb rákfenéje az volt, hogy ami az elején ideiglenesnek és egyedinek indult (például az ársapkák vagy a különadók), az állandóvá és általánossá vált, ami pedig olcsó volt, az a nap végére drága lett.
A kérdés most az: versenygazdaságként akar-e működni Magyarország, felvállalva a nyitott piaccal járó kitettségeket és kockázatokat, vagy továbbra is az állami védekezésre akarunk alapozni? Sass Magdolna, az ELTE KRTK Világgazdasági Intézet igazgatója ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett: az iparpolitika globálisan is mindenhol előretör. Ez egy olyan ördögi kört indíthat el, amely megint az állam szerepének felértékelődéséhez vezethet, ami a hazai friss sebeket tekintve különösen kockázatos.
Az euró árnyéka és az állami köldökzsinór
Magyarország uniós tagságának újraértelmezése az idei év egyik legfontosabb feladata. Ennek sarokköve az euróbevezetés körüli diskurzus feléledése, ami brutális színvallás lesz a hazai kis- és középvállalkozásoknak (kkv-knak) és nagyvállalatoknak.
„Ekkor fog kiderülni, hogy a magyar cégek jó része valójában miből él. Eddig rengetegen az árfolyammozgásokból, a gyenge forintból kerestek nagyon sokat. Ez azonban el fog tűnni, és a felkészülést minél előbb el kellene kezdeni, mert Magyarország nem Csehország és nem Lengyelország – ez egy sorsdöntő dátum lesz” – hangsúlyozta Jelasity Radován.
A hazai vállalatoknak ráadásul el kell felejteniük az elmúlt időszakot, amikor a Széchenyi-, EXIM- és Kavosz-programokon keresztül folyamatosan ömlött az olcsó, támogatott hitel. Nincs még egy olyan ország a régióban, ahol az állam ennyiszer és ilyen mélyen avatkozott volna be a vállalatok működésébe.
Bod Péter Ákos ezt azzal egészítette ki: el kell döntenünk, hogy az őszinte, nyugati piacgazdaság felé fordulunk-e, vagy csak a kapitalizmus külsőségeire és a fogyasztásra akarunk hasonlítani.
„Amikor átmegyünk Ausztriába, csak azt látjuk, milyen jók a bevásárlóközpontok. De abba már nem gondolunk bele, hogy milyen fegyelemre és munkatermelékenységre van szükség ahhoz, hogy ez ténylegesen így működjön” – húzta alá.
A magyar vállalatstruktúra ma végletesen heterogén: a spektrum egyik végén azok a cégek állnak, amelyek pályázatról pályázatra éltek és a profitot állampapírba fektették, míg a másik oldalon rengeteg olyan vállalat van, amely ténylegesen szakmai alapon, a piacról tartja el magát. Mi lesz a NER-vállalatok struktúrájával? – tette fel a költői kérdést Bod Péter Ákos, utalva arra, hogy az Orbán-rezsimben „mindig voltak egyenlők és egyenlőbbek”.
2026-os paradoxon
A jelenlegi helyzet – a nehézségek ellenére – Jelasity Radován szerint egy fantasztikus, történelmi esély Magyarországnak. Noha garancia semmire sincs, a peremfeltételek adottak: a felszabaduló EU-s pénzek, egy stabil politikai kétharmados többség, a helyreálló bizalom, egy rendkívül likvid és tőkeerős bankszektor, valamint egy nettó betétes vállalati szektor (szemben a 2010 előtti állapottal, amikor mindenki nettó hitelfelvevő volt).
Azonban az uniós pénz sem csodaszer. Bod Péter Ákos figyelmeztetett: ha rosszul költik el, az ismét csak problémát okoz. A 2026-os évet egy sajátos makrogazdasági mix jellemzi. Egy olyan gazdasági környezet van jelenleg, ahol a beruházások nem nőttek érdemben, a GDP szintje stagnált (bár a szerkezete változott a növekvő fogyasztás miatt), miközben nőttek a bérek, kivezették a kedvezményes hiteleket és erősödött a forint.
„Ez egy exportcégnek felér három pofonnal. Vagy teljesen elkábítja őket, vagy épp ellenkezőleg: felpörgeti a hatékonyságjavítást” – fogalmazott a korábbi jegybankelnök. A kilábalás jelei már látszanak: először a fogyasztói bizalom ugrott meg, amit most kezd követni a vállalati bizalom, és megindultak az olyan nagy infrastrukturális projektek is, mint a vasútfejlesztések.
A legfontosabb kérdés azonban politikai természetű. Ahogy Bod Péter Ákos, aki korábban maga is megjárta a politikai színteret, rávilágított: „kormányra kerülve mikor ér véget a kampányüzemmód? Rövid ideig én is voltam politikus, és tudom, milyen nehéz átállni ebből az üzemmódból a cselekvésbe.”
Az új magyar gazdaság útjának sikere azon múlik, hogy a politika képes-e elengedni a gazdaság kezét. Természetesen, a periférián lévő szereplők is elérhetnek sikereket, de csak akkor, ha az erőforrásokat végre megfelelően használják, és a pálya többé senkinek sem (!) lejt.
