Vasárnap délután a Dunántúl nyugati, délnyugati részén és az Alföldön nagyobb területen, másutt néhol alacsonyszintű rétegfelhőzet, illetve köd képződhet, az ország többi részén túlnyomóan derült marad az ég. Néhol szitálás előfordulhat. A keleti, északkeleti szél többnyire mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között alakul - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a met.hu-n.
Hétfőn a Nyugat-Dunántúlon tartósan megmaradhat az alacsonyszintű felhőzet, másutt a köd a délelőtt folyamán mindenütt feloszlik. Ezt követően folytatódik a napos idő, de északkeleten átmenetileg több lehet a felhő, ám ebből a csepergésen kívül számottevő csapadék nem valószínű. A Dunától keletre északkeleti, másutt déli, délkeleti irányú lesz a szél, amely mindenütt mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható. A tartósan borult tájakon azonban pár fokkal hidegebb is lehet.
Keddre virradó éjszaka többfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek egy - akár nagyobb - része tartósan is megmaradhat, emellett napközben a Dunántúl fölé vastagabb felhőzet is húzódik. A nap csupán kisebb körzetekben, elsősorban a Dunától keletre süthet ki hosszabb-rövidebb időre. A ködös tájakon helyenként szitálás, esetleg ónos szitálás, a Dunántúlon néhol jelentéktelen eső előfordulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7 fok között valószínű, a keleti, északkeleti tájakon lehet a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.
Szerdán az OMSZ szerint éjjel és hajnalban többfelé párássá, ködössé válik a levegő. A délelőtti órákban főként keleten még lehetnek kevésbé felhős tájak, majd fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Eleinte a ködös tájakon fordulhat elő néhol szitálás, esetleg ónos szitálás, majd a nap második felében egyre több helyen eredhet el az eső. A déli, délkeleti szél megélénkül, elsősorban az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1 és 8 fok között valószínű, de főleg a keleti tájakon néhol fagypont alá hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul.
Csütörtökön már erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti felszakadozások bárhol előfordulhatnak. A nap első felében többfelé kell számítani - helyenként akár kiadós mennyiségű - esőre, majd átmeneti szünet után estétől délnyugat felől várhatóan újabb csapadékhullám érkezik. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.
Hasonló jóslatokat közölt az Időkép.hu is: állítják, hogy a számítógépes modellek között bár vannak eltérések, de úgy látják, hogy már a jövő héten, leginkább péntektől határozott lehűlés veheti kezdetét. Azt várják, hogy ennek "eredményeként december első napjaira az átlagos közelébe, akár az alá csökkenhet a hőmérséklet. Ez azt jelenti, hogy éjszakánként sokfelé fagyhat, napközben pedig 5 fok közelében alakulhat a csúcshőmérséklet."
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna