Vasárnap este az ország nagy részén megnövekszik a felhőzet, és nyugaton, valamint a középső országrészben többfelé, keleten néhol várható zápor, zivatar. A keleti, délkeleti szelet több helyen élénk, néhol erős lökések kísérik, de zivatarok környezetében viharossá is válhat a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul.
Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, helyenként felhőszakadás is lehet. Délután nyugat felől határozott felhőzet-csökkenés veszi kezdetét, ezzel együtt a csapadék súlypontja is a keleti országrészre helyeződik át. Ott csak estefelé csökken a felhőzet, és áll el az eső. A délies szél nyugatira, északnyugatira fordul, és időnként megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 25 fok között valószínű, de a keleti határvidéken 26, 29 fok is lehet.
Kedden a hajnali ködfoltok feloszlását követően országszerte gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A keleti szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között alakul.
Szerdán eleinte a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható, majd nyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Délután nyugaton helyenként eső, zápor előfordulhat. A keleti szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 25, 30, nyugaton 22, 25 fok között alakul.
Csütörtökön nyugat felől csökken a felhőzet. Kezdetben elszórtan még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd fokozatosan megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között alakul.
Pénteken a reggeli ködfoltok feloszlását követően gomolyfelhős, napos, csapadékmentes idő várható. A nyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 ,28 fok között alakul.
Szombaton észak felől erősen megnövekszik a felhőzet. Elszórtan kisebb eső, zápor egyaránt előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között alakul.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Jön a készpénzkorlátozás az EU-ban: veszélyben a magyar alapjog?

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Így alakul a benzinár, erre készüljenek az autósok

Orbán Viktor: 15 évvel ezelőtt hazánk egy olyan ország volt, ahol úgy gondolták, munkából nem lehet megélni

Lerántják a leplet a magyar gazdaságról: sorsdöntő, ami a héten történik

Sosem látott lépésre készül az Országgyűlés
Megint üzent Trumpnak Grönland: nem teszi zsebre, amit kapott

Örökre velünk maradhat az árréstop: Nagy Márton azt is tudja, mikor döntenek erről
