Ma Szikáncson 28.7 Celsius fokot rögzített az automata. Az október 22-i eddigi országos rekordot Budapest tartotta 26.2 fokkal, amelyet még 1943-ban mértek.
Ez az 1943-as budapesti érték a későbbiekben fővárosi rekordként él tovább, ugyanis ma Budapesten nem emelkedett 26.2 fok fölé a hőmérséklet (legalábbis hivatalos állomásokon).
Az időjárási helyzet szélsőséges voltát jól mutatja, hogy több mint 10 fokkal vagyunk az ilyenkor szokásos 14 fokos maximum fölött. A mai csúcshőmérséklet országos átlaga ugyanis 25 fok körül alakult, amely június közepének vagy augusztus végének megfelelő. Az következő napokban is marad a szokatlanul meleg idő.
Szerdára virradó éjszaka túlnyomóan derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de főként az ország északi felén és nyugaton többfelé köd képződik. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb a ködös tájakon lehet szitálás. Mérséklet marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 6 és 14 fok között alakul.
Szerdán a köd feloszlása után gyengén felhős időre számíthatunk sok napsütéssel, csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak a Kisalföldön élénkül meg a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes területi eloszlásban 6 és 14 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 23 és 28 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon kissé hűvösebb is lehet.
Csütörtökön éjszaka többfelé köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik - legnagyobb eséllyel és területen a Dunántúlon, legkisebb valószínűséggel délkeleten -, amely a déli órákra feloszlik, és ezt követően derült, napos időre számíthatunk. Legfeljebb néhol lehet szitálás. A déli, délkeleti szél az ország északnyugati harmadán megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 27 fok között alakul.
Legolvasottabb
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából