Emellett a felhőszakadás veszélye miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna és Veszprém megyére.
Szerda éjfélig elszórtan valószínűek zivatarok, kezdetben elsősorban a középső országrészben, majd nagyobb valószínűséggel a Dunántúlon. Zivatar környezetében éjfélig egy-egy helyen felhőszakadás, viharos szél, kis méretű jég előfordulhat.
Csütörtök hajnalban néhol, főként délnyugaton valószínű zivatar, amelyet felhőszakadás kísérhet. Csütörtök éjfélig szórványosan várhatóak zivatarok. Délután és este a Dunántúlon és a középső országrészben néhol intenzívebb zivatar is kialakulhat viharos (60-90 kilométer/órás) szél, jégeső (két centi átmérőjű jéggel), felhőszakadás (több mint 30 milliméternyi eső) kíséretében, másutt gyengébb kísérőjelenségek valószínűbbek.
Csütörtökön hajnalban általában 13-17 fok közé hűl le a levegő, napközben 22-29 fok várható, délnyugaton lesz a legmelegebb.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Egynapos turisták lephetik el a Balatont

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Budapest100: ismerjük meg a város titkos zöld oázisait és kertjeit!
