Pogátsa Zoltán közgazdász, Andor László volt uniós biztos és Komáromi Zoltán egészségpolitikus, az Együtt választmányi tagja is részt vesz Botka László kormányprogramjának megírásában és népszerűsítésében. Ezt maga a szocialista miniszterelnök-jelölt erősítette meg az InfoRádió Aréna című műsorában, ugyanakkor hangsúlyozta, ezek az emberek nem egy árnyékkormány tagjai.
A miniszterelnök-jelölt elmondta: augusztus végén, szeptember elején bemutatja a szakértőit, de nem fog miniszteri tárcákat osztogatni.
Botka László szerint az országjárása folyamán sok vidéki településen találkozik helyben elismert, sértett szakemberekkel - például polgármesterekkel és iskolaigazgatókkal - , akik tavasszal még nem akartak mellé állni, de most már vállalják a jelöltséget.
A következő napokban már be is mutat közülük néhányat - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában.
Legolvasottabb
Döbbenetes lépésre készül Európa, az oroszok állnak a háttérben
Több tízezer ember áll rendszámcsere előtt, közeleg a határidő: ez várhat rájuk
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Trump teljesen elszabadult: páros lábbal szállt bele kritikusába
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Itt vannak az árak: ennyiért nézhetjük a budapesti BL-döntőt
Orbán Viktor kiment az emberek közé és egymilliós fizetést ígért