A lap értesüléseit a Magyar Államkincstár (MÁK )nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta.
A Portfolio.hu szerint most nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a tranzakciók átkerüljenek a nem állami átutalásoknak fenntartott napközbeni rendszerre.
Információik szerint a postai kifizetések is két nap késéssel, 2019. január 16-án indulnak el.
Több portál is arról írt péntek reggel, hogy olvasói jelzések alapján ma nem érkezett meg a januári nyugdíj, holott azt elvileg ma hajnalban átutalta a MÁK. Márpedig az idei kifizetési naptár szerint januárban ma, azaz 11-én kapnák meg a járandóságukat azok a nyugdíjasok, akik pénzintézetnél vezetett számlára kérték az ellátást a MÁK Nyugdíjfolyósító Igazgatóságától.
A nyugdíjfizetés csúszása azért is problémás, mert a szokásosnál hosszabb időre kell beosztaniuk a pénzüket a nyugdíjasoknak. Az előző havi nyugdíj ugyanis a karácsonyi költekezések miatt korábban érkezett meg az érintettekhez, 2018. december 3-án. Januári nyugdíj késése miatt tehát a megszokott 28-30 nap helyett most hat hét, azaz 42 nap letelte után kapják csak meg a juttatást.
A Giro Zrt. pedig délelőtt bejelentette, hogy - a Magyar Államkincstárral együttműködve - intézkedik a 2019. január hónapban esedékes nyugdíjkifizetések jogszabály szerinti - azaz a mai, pénteki napon történő - kifizetéséről.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik