Az előző havinál nagyobb ütemben nőtt júniusra a nyugdíjasok kosara a hipermarketláncok esetében is. Az Mfor a saját Nyugdíjas Árkosár értéke a májusi összeget 507 forinttal, 1,7 százalékkal múlta felül, amivel 29 705 forintra nőtt.
A lap szerint ez arra mutat rá, hogy ugyan a nyár végéig meghosszabbított árrésstop hatása még érződik, mivel az árkosárban szereplő termékek 8,2 százalékkal olcsóbbak március elejéhez képest, de már a tavaly novemberit is meghaladja az árkosár mostani értéke.
A tavalyi év azonos időszakához képest a mostani árnövekedés kisebb mértékű, így összességében 7,4 százalékra lassult az árkosár. Így összesen 2057 forinttal kerül többe egy havi nagybevásárlás egy nyugdíjasnak, mint tavaly június elején.
A lap szerint a havi szinten mért 1,7 százalékos árkosárérték-emelkedés egyes termékek árainak esetében érdekesen jelenik meg: az Mfor-nál nem találtak olyan árut, ami 10 százalékot meghaladó mértékben lett volna olcsóbb, a legnagyobb mértékben a joghurt ára csökkent, 5,6 százalékkal.
Ugyanakkor három termék árában is jelentős, 10 százalékot meghaladó mértékű emelkedés volt tapasztalható: az alma 37, a narancslé 14,6, a sertésmájas 11,4 százalékkal drágult május elejéhez képest.
Éves szinten a teljföl 44,3, a párizsi 35,1, a margarin 28, a joghurt 21 százalékkal lett olcsóbb. Ugyanakkor az árkosárban szereplő huszonegy termék közül tizenkettőnek emelkedett az ára 10 százalékot meghaladó mértékben – írja a lap.
Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak
A Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata szerint megalázó, hogy a kormány egyszeri vásárlási utalvánnyal próbálja leszerelni az elszegényedett időseket. Méltó nyugdíjakat, nyugdíjkorrekciós törvényt és kiszámítható, igazságos rendszert követelnek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda